Patak, ami csobog...

    Kint alkonyul, a lemenő Nap az ablakon át visszaveszi az utolsó sárga sugarat, lassú homály tölti meg a szobát, és a benn ülő még sok...

Csattognak körmei szívemben,  tűnődő arcomból kibámul, éhes, gubancos, árva állat, vére szétcsordul ereimben. Szavaimra nem ismerek már, nem...

    Lefekvés közben átgondolni újra. Az ájulásban grammra súlyozom – Amit lehet. Hogy mennyi volt a súlya. Az is lehet, hogy át se gondol...

Nem kérek. Nem kell. Megtarthatod, szememből halkan folynak a napok, homlokom mögött szúnyograj zizeg, nem hoztál semmit, azt is elv...

Elsüllyedek, de nem fáj. Elsüllyedek, s nem érzem. A vízzel lanyhán küszködik a vállam és a térdem. Minthogyha rossz hírt hallanék,...

Ez ma a béke napja volt s a málnaízű csendé, a nap ma egész nap sütött s az est most hűvős szentély. Szívem ma csak a magamé, s egy...

Elszökik innen a fény is, ha a végtelenül hosszú tél fukarul méri a tiszta időt. Ájult, meztelen erdőkről szólnak a mesék, eltévedt ...

    Öreg kert mélyén láttam őt Tikkasztó nyár fülledt delén. A vén kert mindig naptalan S ő csöndesen csak várt szegény.   ...

Fáradtan, homályos szemmel bágyadtan keresel majd, mert te sem érted, véred hajt, hogy mért voltam én több mégis, zsebedben bicsk...

      Fogad között fakó panasz, magányosság vacog, lakatlan partokat kutatsz, ...

Tanulni kell. A téli fákat, a zúzmarát a szűz havon, ahogy a hólé átszivárog, a bőrig ázott udvaron… Tanulni kell a madarakat, a...

Egyre várlak. Harmatos a gyep. Nagy fák is várnak büszke terebéllyel. Rideg vagyok és reszketek is néha, Egyedül olyan borzongós az éjje...

Még eligazitom gyürt párnák közé zsibbadt testemet, s félretéve könyvet és papirt éjbenvirrasztó lámpámat eloltom. S szobám, mint durván...

Igaz-e, hogy érezlek most is, Amikor messzire vagy tőlem? Mért hagytál el, hogyha kívánsz, Ha bennem lehetsz csak ünneplőben? Mé...

Magam vagyok. Nagyon. Kicsordul a könnyem. Hagyom. Viaszos vászon az asztalomon, Faricskálok lomhán egy dalon, Vézna, szánalmas figu...

Szabó Lőrinc - Magány Mint héjj az almát, borít a magány, körülkerített és szólt: Ennyi vagy! Hordom az élet bőrét, burkomat, s látom...