Legyen a leghosszabb folyó,
ahogy lábaink egymást követik.
Kitartóan húzod magaddal
a tekintetem. Előbb lemaradok,
ám e kiszámított távolodásban is
csak a sodró várakozás vezet.
Kezeim a levegőben feléd eveznek,
csakhogy hátrafordulásod összezavarja
a szívbillentyűket. Az ütem borul,
és vörösbe csap át arcomon. Kivárok.
Aztán közel kerülsz hirtelen, mert lassulni
kezdesz, én pedig ettől hinni valamiben.
Hogy talán a főtér lépteket oszlató
torkolatánál nem válnak majd el
szándékaink. Te megállsz, bevárod
egy fánál ezt a másik pár nyugtalan lábat,
hogy végre kiderülhessen, mit jelent,
ha lentünk hideg részei találkoznak.
Pihenünk, mintha fekve. Nézünk,
mintha rég. Másikon át a nyugalomba.
Óvatosan pillantasz le. Látod, egymást
takarjuk végre. Tört hajók szigete
az aszfalttengeren.
