"S ha Te is egyszer-másszor szomorú leszel, s hasztalanul jársz-kelsz az
emberek között, a szomorúságodon nem segít senki, és úgy érzed, mintha
valami nagy-nagy súly ülne a lelkeden, és napról napra jobban
belefáradsz, s talán már azt is hiszed, hogy nem bírod tovább: egy este
szökj le titokban a tóhoz. (…)
Ha szomorúságoddal a tó partján megállsz: olyan kék lesz a víz, mint még sohase volt. A legcsöndesebb szellő indulását meghallhatod, akkora lesz a csend, s ameddig ér a nádas: minden nádszál csak neked muzsikál akkor. (…)
Hunyd be a szemed, ha látásod már nagyon gyönge lesz, akkor és egyszeribe látni fogod a madarak táncát bent a tocsogóban. És akkor, azon a csöndes estén maga a tó mesél neked tovább, folytatja ott, ahol én abbahagytam.
És akkor a csöndes estén,
Te elfelejted, egészen biztosan elfelejted, hogy szomorú voltál."
Ha szomorúságoddal a tó partján megállsz: olyan kék lesz a víz, mint még sohase volt. A legcsöndesebb szellő indulását meghallhatod, akkora lesz a csend, s ameddig ér a nádas: minden nádszál csak neked muzsikál akkor. (…)
Hunyd be a szemed, ha látásod már nagyon gyönge lesz, akkor és egyszeribe látni fogod a madarak táncát bent a tocsogóban. És akkor, azon a csöndes estén maga a tó mesél neked tovább, folytatja ott, ahol én abbahagytam.
És akkor a csöndes estén,
Te elfelejted, egészen biztosan elfelejted, hogy szomorú voltál."
Részlet Wass Alberttől
