A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fény. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fény. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. szeptember 9., csütörtök

Gödény Jonatán - A tudat fénye (részlet)

 


„A fényszennyezés ismert fogalom. A modern nagyvárosok lakóinak egy ideje már nincs tudomásuk a drágakőként ragyogó csillagvilág valóságáról. Sem az éjszaka misztériumáról, amely hol a nappali támasztékaink elvesztésével járó félelmet, hol a külvilág zavaros nyüzsgésétől való elszakadás meghittségét idézi fel az emberben. A fényszennyezés kétségbevonhatatlanul modern jelenség, és nemcsak okozója környezetünk – sokak számára elsőre nem eléggé veszélyesnek tűnő – átalakulásának, hanem szimbolikus kifejeződése is civilizációnk tudatállapotának…”

„Az az ember, aki képes felismerni a fényszennyezés súlyosságát, egy lépésre kerül attól, hogy utat törjön magának abba a szférába, ahol rálátása nyílhat a fizikai természeten túlmutató pusztulásra és hanyatlásra, vagyis a tudatszennyezés tényére. ”

 
 

2020. december 13., vasárnap

Weöres Sándor - Ének a teremtésről

 

 

Amikor Isten a világot szülte,
a mindenség az ujjára fagyott.
Hogy a föld, hogy a víz fölmelegülne,
föléjük gyujtotta fönn a Napot.
Recsegtek a jegek,
amint a tűz-gyerek
fölfele tört.
S éledt a föld.
A lánggömb kék útján végiggurult,
aztán a tükröző mélységbe hullt:
habokra ráhajolt,
szikrázva fuldokolt,
pirosan elhasadt,
mint aki sugarat
többé se hint –
de reggel visszatér az égre megint.

És ahogy a Nap a hevét kifújta,
a szinekbe-bomlott világra újra
árnyék hajolt.
S fölkelt a Hold.
Ujjasan elomló
éjszakai fény,
szelid helytartó
a király helyén.
Míg hajnal előtt
szunnyad a színek csokra,
fehér legyezőt
terít a habokra.
Az örök szerelmet példázza ő:
dagad és apad, de mindig visszajő.

S hogy fény legyen itt lenn
ha a Hold kiapadt:
kigyujtotta Isten
a csillagokat.
Nem-változók, aprók, kemények:
örök szeretetről beszélnek.
S ha burkot vonnak az égre a rémek:
eltűnnek, aztán megint visszatérnek.

A világ világolt élettelen.
Hiányzott mindenből az értelem.
Hogy legyen, aki épít, rombol,
ember készült hóból és koromból:
szájában édesség,
fejében fényesség,
szivében lüktet a vér
s mindegy, hogy mi neve,
boldog-e, szives-e,
kinek a kedvese:
elmegy és vissza se tér.