O.Cselidze - Az Ezeregyéjszaka leveleiből
"...Az idő gyógyulást ígér nekem:
őrá bízom a leveleket, látod.
Majd küszöbödön váratod szegényt,
aztán az ajtódat sarkig kitárod.
...Mért nem óvjuk vigyázva a reményt?
... Csak füst és szél, csak füst és szél van köztünk,
mint egy éve, mint kétszáz éve már,
s azóta is. Kint füstbe, szélbe veszve
a népes utcák. Élnek, zengenek.
Levelet írok. Villamos döng messze,
s nevetnek, azért is, az emberek.
Minden utat behord a fájdalom.
Másé lettél, te, akit én szerettem.
S én írok. Mulatságos, mondhatom.
Hány éve már, hogy nem váltasz meg engem!
Hol vagy? Hány éve nem felelsz nekem!
Majd egy csavargó szellő erre lebben,
elsodorja hozzád a levelem.
Száll a levél, mint az égi madárka,
a házak fölött, a városon át,
S mint öngyilkos, a rohanó Kurába
a Veri-hídról leveti magát.
Ősz van bennem, ősz.
Arcomon szeptemberi árnyak.
Nézz rám egy percre csak
valahára!
S akkor, mint egy boldog pojáca,
futok hozzád, szökdelve járok,
egy szál pilládon beszállok a lángba.
Tűnődve, öregesen ballag el sok-sok évem,
szívem, mint gyertya, fogy, olvad.
Egyszer találkozunk még
valahol egy járdszélen,
akkor majd elkiabálom
minden jaját a fájdalomnak.
Változik minden;
a hangok, az érzések, az öltözetek.
Csak én írom a sok levelet,
mint azelőtt.
Akár a rabszolga, minden percnyi reményt összegyűjtögetek,
gúny és szidalom közt kuporgatom az időt.
Nem pazarlok el egyetlen idő-szilánkot,
még álmaim sem teltek haszontalanul.
Elfelezem veled majd kincseimet,
a sok rólad szőtt álmod
egyszer, valamikor.
Majd akkor elmondom sok nyugtalan éjem,
szememről a kötés leszakad,
a lelkem előtted kétfele tépem,
S két nap telik el huszonnégy óra alatt.
Megduplázódnak az órák, hónapok, évek,
a fájdalom és a harag,
a megszámlálták lépcsők meg a veszteségek,
S kettővel kell szorozni életkoromat már,
kezem alatt a néma billentyű egyre kevesebb lesz.
