Reményik Sándor - Mindegy

 

 

Ha ezt a szót, e kurta szót
Ki tudnám egyszer ejteni
Egyszerűn, hangsúlytalanul,
Ahogy ágról a zuzmara pereg,
Ahogy az esőcsepp a mélybe hull…
Ha tudnám egyszer ezt kiejteni
Vigaszt nem várón, visszhangtalanul.
Ha tudnám egyszer ezt úgy ejteni,
Hogy nem kellene mögé rejteni
Fájó lemondást, keserű dacot,
Titkolt reményt, elfojtott haragot.
Ha úgy ejthetném, hangsúlytalanul,
Ahogy ágról a zuzmara pereg,
Ahogy az esőcsepp a mélybe hull.
Akkor én derült volnék, mint az ég,
És nyugodt, mint a halottaknak arca
Az ünnepi, ravatalos szobában,
És rendületlen, mint az Alpesek,
S erős, mint az Isten a magasságban.

Reményik Sándor – Már nem fáj más…

Már nem fáj más,
Csak az fáj mindíg jobban,
Hogy égő sebeim
Olyan világtól-idegen sebek,
És a szívem más szenvedők szívével
Nem egy ütemre dobban.
Már nem fáj más,
Csak az fáj mindíg jobban,
Hogy önmagamba lassan visszanőttem.
Betokozódtam, elszigetelődtem.
Mint a temetkező selyembogár:
Magam a selymeimbe beleszőttem.

Szeretnék egyszer lepke lenni még.
Öröm mézét, búbánat harmatát
Az arany élet-réten vinni szét.
Leszállani minden virágkehelybe,
S megtapintni a virágok szívét.
Szeretnék egyszer hivő, hevülő,
Lengő, lebegő lepke lenni még.

Reményik Sándor – Szív

Szív – emberszív.
Csakolyan, mint a másé.
De mégis másnál rokontalanabb.
A végzet jegyese
S az elhagyatottságé.

Szív – magyar szív.
Szív-alakú sziget.
Körülnyaldossa bánat-óceán.
Körültombolja sötét gyűlölet.

Szív – figyeld a rendhagyó verését:
Néha szinte eláll.
Aztán jön egy óriás dobbanás,
A csillagokig fel – -
Azért sem a halál!

Szív – árva szív.
Hogy fogták kétmarokra
Ezt a szívet vaskesztyűs századok!
Hogy szorították irgalmatlanul!
És ime mégis, azértis dobog.

Nézd meg ezt a szívet:
Immáron teste sincs.
Csak puszta szív,
Kitépett szív.
De éppen így lett mérhetetlen kincs!

Ha bűne volt:
A testével elmult, megsemmisült.
A pusztában önmagára talált
A szegény szív
S minden vadrózsája megnemesült.

Vedd ma körül áradó szerelemmel
Ezt a szent, szív-alakú szigetet:
Magyar szív az,
Sokat szenvedett szív –:
Az én szívem, a te szíved.

1934 december 10