When you are old and grey and full of sleep
(W. B. Yeats)
ha majd ősz leszel és öreg és lehúz a vastag álom
a tél holdfehér tájain rajzó hűvös árnyak közé
változó arcod lassú bánatát mely már a tüköré
aligha szépnek csak ijesztően talányosnak találod
ha majd hajók jönnek vitorlák kényszerítve mert röpül
a sárga szél s a gyors dagály is indult érted szétnézel
utolszor a tenger kimerült tükrén s szemed megörül
felismerve a hasonlót felszínén az izgatott mélynek
ha majd megárad benned is a régmúlt ahogy keserű
fűszállal szádban fekszel meleg kövek közt hol boldogan
futottál egykor hisz várt a messzi nyíltvíz az őserő
hullni kezd a könnyű édes zápor és elmossa nyomodat
ha majd a szökött szerelmet bár keresed nem találod
és a kéz mi nyúl feléd hideg mint foncsor vak tüköré
hajtsd le szép fehér fejed a lassan széttárt szárnyak közé
s mondd ki azt az egy nevet mielőtt lehúzna vastag álom –
