Mikor az eső megered éjjel s mint misztikus dobok,
zúg, egy verandán átoson egy bús leány és felzokog,
hanem kopott a szó is ott és furcsa búbánat kopog…
Mert rí a kert, a sok bokor és váltig ontja könnyeit,
Egy víz a lépcső s a küszöb! Sártenger özönlik el itt!
Így sír a lány, így sír a kert! Így sírnak ketten reggelig…
