Szécsi Margit - Elkezdeni

Elkezdeni, mindent elkezdeni
de csak elkezdeni
mint az isten a teremtést
s otthagyni a félbemaradt világot,
ellebegni elegánsan
s otthagyni a félbemaradt világot
robbanó láva-rózsákkal,
hullámzó, fel-felszakadó fennsíkokkal,
vonítva-szülő halmokkal, fájásokkal,
fájásokkal amiknek mértéket nem szab senki soha,
szörny-sikolyokkal, keletkező és
kipusztuló népfajok sikolyával,
eldobni a földet a megkezdett űrbe: röpüljön,
s lehessen rajta minden, s megtörténhessen minden,
minden megtörténhessen a földön,
ráhagyni a világot a világra,
hogy lógjanak rajta a féligkész lények,
az erdőtüzek üszkösült óriás fái,
a megkezdett tervek, a meg-nem-érett gondolatok,
a leromlott gótikus tornyok, a kormos vas-traverzek,
elkezdeni fenségesen, s odacsapni unottan
a mű végére a halált –
elkezdeni, mindent elkezdeni
mint az isten a földet, a ringyó az ölelést,
mert az csak pénzért, az csak pénzért,
pénzért vagy sikerért,
elkezdeni, mindent elkezdeni,
hitet, politikát, és deklamációt,
és proklamációt, hogy higyjen az ember
és bolonduljon az ember, mint még soha –
megfulladok a fényben, a plakátok
hangtalan üvöltésében –
istenek, kurvák után aki következel:
ó emberi szándék, leszel-e teljességre szorító!
s lesz-e még erőm befejezni magamat!
Csontkezemet is bíztató villámütés:
megkoronázod-e sorsomat, szerelem!

 

Szécsi Margit - Meghurkolódik

Csillagfolyók útjába
kabátok ujjába
csontok dombjára
dunnahuzat gombjára
feszül fonódik
meghurkolódik
bánat ó bánat
bekötsz te minket
pólyás bubának

Kép:Ho Fan 

Szécsi Margit - Várni

Várni ordas virágra,
kegyes lelkű viharra,
oxigénre, míg a vér
szederszínre habarva,

várni hogy a vas-magányt
törné már be akárki,
akárhol, akármire,
mindennap mindig: várni,

szemedre arany zsákot,
arany hurkot nyakadra,
várni megváltásodra:
hóhéroló angyalra,

mert nem az jön akit vársz,
hanem az jön, aki jön,
szablyával bár elébe
piros utat öldökölj –

kínos királyságodat
halálos fény üti át:
bíbor vállaid mögül
fölkel az új ifjúság.


Kép: Rátkay Endre - Johanna

Szécsi Margit - Várni

Szécsi Margit - A kötéltáncos vallomása

Bolyongtam bár nyílt mezőn
s város-dzsungelekben,
dalt ki hozzád illenék,
én, szegény, nem leltem.
Fojt az el nem mondható,
égek néma sebben,
bolond szemem megvakul
habzó vérködökben.


Mint a francia bohóc
klastromba kerülvén,
imádságot hogy nem tud,
igen keserülvén;
táncolt a nagy szent előtt -
előtted úgy játszom,
s nagy síró szerelmet
vígan magyarázom.

Úgyis, vágyaim miatt
majd halálra válva
függök - ég és föld között
tart szerelmed szála.
Néked meddig táncolok,
az nem az én dolgom.
Súlyos szívem idefönn
mosolyogva hordom.

Gondok lesnek, ordasok,
már e karcsu testre.
De én le nem hullhatok,
hű szemed keresne.
Estemben is fájna, hogy
arcod búsra válik -
hogy örömre születtél,
vallom mindhalálig.

Szécsi Margit - Fiatal éveimmel

 

Fiatal éveimmel megöregülve,
véremből-kiszívott hiteket igen keserülve
kitapasztaltam, kitudtam én,
hogy a kövesülő szívnek fáj a remény.

Mégis az élet előtt ajtót nyitok,
látomással vagy késsel: nem lesz titok.
Tűzben is megindul a képzelet…
Rendezgetem eljövendő perceimet.