Rab Zsuzsa – Kívüled élek

 

 

Órák, napok
jéghártyás ablaküvegét
lehelgetem, hogy megláthassalak.
Gyönyörű arcod tanulom
utcán, sínek között, örök életveszélyben,
nem tudom hova tartó villamosokon.

Kívüled élek,
olyan bátran, hogy abban már
megláthatnád a vacogást,
ha egyszer közelről szemügyre vennéd.
De nem is ismersz.

Én vagyok az,
aki meg tudom szelidíteni
szemöldököd egymást-maró kígyóit,
aki nem félek, hogy összezúzódom
fekete köveiden,
aki talán még megbirkózom egyszer
iszonyú angyalaiddal,
aki be merek lépni hozzád
a magad-fonta kettős rács mögé
és enni adok neked naponta
és megitatlak.
Nem is tudsz róla, lehajtott-fejű.

Érted-e még az egyszerű beszédet?
Bogozd ki göbös sorsodat.
Segítek.
Aztán visszaadom.

Kívüled élek,
ilyen siralmas-bátran.
Te itt keringsz, még oldozatlanul,
csontjaim fehér izzószálai
tízezer voltos áramában.

 

 

Kép: Jégvirág - Thomas Hubauer

Kassák Lajos - A rab éneke

                         

Hogy melletted vagyok, érzem, a végtelenben bolyongok
s nem fáj semmi és nem is vonz többé már semmi
a körön túl, melybe szerelmeddel bezártál.

Oly tiszta fehér itt minden és oly elmozdíthatatlan
mint ez a kőoszlop, amelyre rávésem neved
s azt is, hogy enyém vagy és igazán szeretlek.

Csukás István - Várakozó

I
Hiányod moccanatlan ünnepe ez.

A nappal áttetszőn fölépül
az őszi omlás meredélyén,
átvilágít rajta a nyár,
átvilágít rajta a tél.

Különben semmi újság.
Az üzletek kinyitottak,
a villamos zümmögve húz a hegynek,
a fák csontosodnak az utcán.

Fekszem, fölkelek. Az ablakon
cigarettám piros csillaga ég.
A könyvek gerince, a bútorok
éle határolja magányomat.
Imbolygó sarki Nap, virraszt a szívem.

II
Most elmondhatom, most itt az alkalom,
száraz torokkal, mint üres kút az üres vedret,
lököm magamból a szavakat s hallgatom:
most tudom csak, hogy mennyire szeretlek!

Mit köréd képzelek buzgón, a világból,
hogy legyen levegőd, Napod, vized, ételed, –
a tizedmásodpercnyi évekből te hiányzol,
s mert hiányzol, félek s féltelek.

Mert jó volna megállni áttetszőn, tündökölve,
a szerelem csillagán, az őszi omlás meredélyén,
nagycsontú szárnnyal megőrző égbe törve,
konokul az örök életet remélvén! –

Szívem s az elmúlás közé szelíd ütemet
csúsztatott hiányod. Fekszem, fölkelek, az ablakon
kinézek, villamos zümmög el, üres lett
az utca, várlak. Négy fal közt, a földön lakom.


Kép: Pinterest

Kamarás Klára - Leszünk-e?

Leszünk- e még, mint gyermekek fehérek
s őszinték, mint egy vízzel telt pohár ?
Most minden árnyék, végtelen mocsár,
határa nincs a földnek és az égnek.
Leszünk-e még, mint a gyermekek, fehérek? 

Ha majd a vágy emléke is csak emlék,
és csendben tovaszáll a szerelem,
mondd, néha mégis megfogod kezem?
Lesz szép szavad ... virág, mit vízbe tennék,
ha majd a vágy emléke is csak emlék ...?

Balla Zsófia - Este

Jó volna, ha elaltatnál engem,
s elmondanám, mit csak Istennek szoktam.
Egy kicsit elszomorítanálak,
ha megtudnád, hogy van már egy halottam.

Néznéd, ahogy elalszom,
s hogy közben nem mosolygok,
hallgatnád, hogy a blúzomon
halkan nőnek a bolyhok.

Simogatnád a hajam,
kezed merítnéd bele,
és sötétlő rajzomra
egy kis hűvösség ömlene.

Kinyiffant nyelvvel lóg a köd,
kint egy ág dühvel imbolyog,
s kupacba gyűl a finom hallgatás
mint a ruhán a lelkes, lágy molyok.

Szabolcsi Erzsébet - Dúdolva

Szerettem, szerettem,
dalolva lebegtem,
estéken, reggelen
vágyódva remegtem,
mikor szavaimat
mind-mind elfeledtem,
dalaimat immár
dúdolni sem mertem…

Szécsi Margit - A kötéltáncos vallomása

Bolyongtam bár nyílt mezőn
s város-dzsungelekben,
dalt ki hozzád illenék,
én, szegény, nem leltem.
Fojt az el nem mondható,
égek néma sebben,
bolond szemem megvakul
habzó vérködökben.


Mint a francia bohóc
klastromba kerülvén,
imádságot hogy nem tud,
igen keserülvén;
táncolt a nagy szent előtt -
előtted úgy játszom,
s nagy síró szerelmet
vígan magyarázom.

Úgyis, vágyaim miatt
majd halálra válva
függök - ég és föld között
tart szerelmed szála.
Néked meddig táncolok,
az nem az én dolgom.
Súlyos szívem idefönn
mosolyogva hordom.

Gondok lesnek, ordasok,
már e karcsu testre.
De én le nem hullhatok,
hű szemed keresne.
Estemben is fájna, hogy
arcod búsra válik -
hogy örömre születtél,
vallom mindhalálig.

Hajnal Anna - A legszebb volt az éjszaka

Legszebb volt az éjszaka,
a szótalan, a csóktalan,
melyben két ember elfeküdt
egyetlen ágyon boldogan,
hallgatva nem is túl közel,
elég volt egymás hű kezét
érezni néha simulón,
s hallgatni künn a szél neszét.

Tél volt, a kályha lángjai
alig lobbantak, s - két szobor -
feküdtünk egymás oldalán,
csak néma szánkon a mosoly
lett egyre tisztább, ékesebb,
s meghalt bennünk az árvaság
amire megreggeledett.

Oh, több volt ez mint szerelem,
nem hevítette semmi láz,
de mindennel megbékített
az ajándéktalálkozás,
minthogyha annyi tévedés,
sötét tapogatása után
a fénybe érnék végre ki,
hogy megtaláljam új hazám...

vagy mint tengerbe ért folyó,
kit őseleme vesz körül
s szívében magasság és mély
egyetlen csókban csendesül,
míg minden cseppjében betelt
s megszűnt az út, a szomjúság,
s élete boldog vegyülés,
napfényben édes áramlás.

Boda Magdolna – (észrevétlenül gyere)

Észrevétlenül gyere,
ha mégis jössz,
úgy, mintha te lennél
az a sétány melletti
ház, amely már
időtlen idők óta ott áll
mozdulatlanul;
úgy gyere,
hogy érkezésed
ne lépés legyen,
hanem várakozás,
s mintha
te lennél az idő is,
az az estenyolcóra,
ahol, s amikor
várlak,
s mintha te lennél
a rengeteg évem
ami most
letekeredik
az idő szorosszálú orsójáról,
ha mégis jönnél,
ne gyere egyedül,
hozz magaddal engemet,
hogy már ne kóboroljak,
hozz el ide
a sétány melletti
házba,
este nyolcra,
és tarts is magadnál örökre.

A. Túri Zsuzsa - (Fájdalom) küszöb

Fáradtan,
homályos szemmel
bágyadtan
keresel majd,
mert te sem érted,
véred hajt,
hogy mért voltam
én több mégis,
zsebedben bicska,
kés, a fétis,
s érzed, hogy fent,
vagy alant, érted
jártam jégben,
tűzben,
sárban,
fürödtem,
vagy éppen
kúsztam,
bátran
száz ország
porában,
hogy magasra
törve
végre,
a végtelen
színű égbe
benned égve
bátran
felemeljelek.

Körötted friss
rejtjelek,
csak poroszkálsz
fényre várva,
zárójelbe zárva,
évek kígyózó
utcáin
szédelegsz most,
szegény árva,
nincs több esély,
s tudd, te gyáva,
hogy a lélek elég.
A csönd unalmas.
A zaj zavar.
Köztünk a szakadék
hatalmas,
hiába fedi avar,
vagy hó,
homok,
vagy tó.
Mindenható
kezeid
nyújtanád, mert
azt sem hiszed,
hogy már
nem teremtenek.

Eltemettelek.
Jöttek mások.
Látomások.
Árnyruhások.
Álruhások.
Túl sok.
Jöttek, hogy
körülnyargaljanak.

Fényglóriát horgolok
füvekből.
Nyakláncot fűzök
szappanbuborékból.

Vízre vetített világ.
Az első mosolyban
benne a búcsúszó.

Nem óvlak
többé.
Így hideg
gömbbé
lesz a csend,
ha a hit
bástyái ledőlnek,
s közöny
tüskés bokrai nőnek
csengő virágok
helyett.

Félhetsz, hiszen
szerelmem tovafut
s te hiába markolod
a hideg hamut.
Nincs rád gondom,
csak úgy mondom,
egész halkan:
azt gondoltad,
belédhaltam,
pedig már rég nem várom,
hogy elérjenek
a ringató szavak.

Már mindent szabad.
Mert egy perc alatt,
lehullt rólam
a lánc,
így lettem csontig fagyva
szabad...
Repülve  a fény felé,
szemem csukva.
(A lét elé. Rajtam
csuklya).

S te nyitott
szemmel
is elbotlasz
a küszöbön.

Kálnoky László - Szerelem nélkül így szeretni…

Befelé nézek csak magamba;
ami kívül van, minden úntat;
szívem üres lett és a mult
lomokkal teli régi kamra.
S engem már annyi csalódás ért,
annyi barátom elhagyott,
annyira egyedül vagyok,
hogy egészen felesleges
keseregnem egy csalódásért.

Leckét venni a lemondásból
keserű, de hasznos nagyon,
rájönni egyszer, hogy a sors
sem alkot újat, ő is másol.
Tudom már, hogy érdek miatt
minden kötelék szétszakad
s nevetséges, hogy a reményből
egy kevés, a legkoldusabb
szív sarkában is megmarad.

Mint elhagyott kastély, amelynek
nagy ablaka üresen ásít,
vagy őszi, ázott szántóföld, hol
csak rothadó torzsák hevernek,
olyan a lelkem; vak vagyok,
kinek minden szín ismeretlen,
a nappali ég naptalan
és feketék a csillagok.

Ám, mint nyűgös beteg, ki csak
egyetlen kéztől vesz be szert,
de ha más nyujtja, ellöki
az orvosságos kanalat,
gőgös szívem is megveti
a sok értéktelen vigaszt,
csábítást, hiúság-tapaszt,
mit más nők nyujtanak neki.

Elzárkózva mindenkitől,
zsibbasztó tüzekben megedzve,
fájó tüskék nőttek szívemből,
sebekkel vagyok keretezve.
Mit bánod Te, hogy e keret mi?
s olyan mindegy, mi lesz belőlem.
Istenem, hogyan is lehet
szerelem nélkül így szeretni!?

Nagyálmos Ildikó - “Tanulni kell. A téli fákat”

Tanulni kell. A téli fákat,
a zúzmarát a szűz havon,
ahogy a hólé átszivárog,
a bőrig ázott udvaron…

Tanulni kell a madarakat,
a hajnalt, ahogy feldereng,
kibomlik aranyszín ruhából,
s minden nap új napot teremt.

Tanulni kell a nőt, s az áldott
szót, amit szájával kimond,
ha átölel karjaival egyszer,
a félelem bugyrából kibont.

Tanulni kell egyedül maradni,
megtalálni a végtelent.
Önmagadban ráakadni végleg,
ki soha nem ölel, de szeret.

Fotó - Johhny Silver

Ellen Niit - Otthont adsz

Amint az ajtón benyitok,
kezemnek otthont adsz a tiédben.
Befogadod, mint csavargót a házba,
ott vacok várja, tűzhely, vacsora,
nincs lárma, nincs tülekedés.
A lélek felbátorodva
kioldja átázott cipőjét,
vizes harisnyáját kötélre dobja,
aranyfényű teát tesznek elébe,
illatos málnaízzel,
vágnak mellé, amennyi jólesik,
a friss kenyérből.
Aztán, ha a lélek, felbátorodva
egy kicsit kutat még a polcon,
talál ott rejtett örülnivalót:
kis üveg mézet,
vagy egy pozsgás-piros almát.
Csak annyi kell, hogy kezemnek
egy pillanatra
otthont adj a tiédben.

Demény Ottó - Legszebb

Legszebb ha alszik s rózsaszín
álmából ébred, mocorog.
Egyszer volt ilyen egyszerű.
Ébredj föl, nézz rám, itt vagyok.


Legszebb ha nyílik a szeme,
de homloka még álmodik.
Megúsztat kéktükrű taván,
rebben s fölsóhajt - Te vagy itt?


Legszebb ha eszmél s érzi, hogy
visszazuhanni volna jó.
Elér legtisztább illata.
Lejjebb csúszik a takaró.


Legszebb ha tüzel még a test;
őrzi az alvás melegét.
Ne ronts el semmit, búj ide!
Folytassuk együtt a mesét.


Legszebb szó nélkül, mert igaz.
Ő ronthatatlan örömöm!
Átcsap fölöttünk a világ.
Már semmi máshoz nincs közöm.

Baka István - Már vállamon…

A csillagok mély poharában
csöppecske hűvös pára ing,
hogy reszketnek hajad szagában
egymáshoz békült árnyaink. 

Gyertyává nyúlik tested árnya,
hajszálak füstölnek felette,
mint égre, ül szálló szoknyádra
s felcsillan egy-egy porszemecske.

Tekinteteddel fát ölelgetsz,
már vállamon ketyeg karórád,
s a fellegek szép repülői
színes lámpáikat kioltják.


(1968. április 24.) / Magántulajdon

Bella István - Szeretkezéseink 1.

Fotó

 1.

Nincs ű, nincs, í, az é csak élene,

nincs v, nincs d, a d csak délene,

csak krí, csak krű, csak a hangok szive, 

félkék, félzöld, a színtelen zene:

NINCS HANG

É É nélkül

V V nélkül

Hang hang nélkül

Csak a zene szine

Nincs hang

Fény sincs, nincs fény, a fénylés csak fénylene,

nincs kék, nincs ég, a kéklés csak églene,

nincs zöld, fehér, csak fehérzöldlene,

csak fél-í, fél-ű, csak a zene szine:

NINCS FÉNY

Fény fény nélkül

Kék kék nélkül

Zöld zöld nélkül

Csak a zene szine

Nincs fény

Éj sincs, nincs éj, az éjlés csak éjlene,

nincs mély, mély sincs, a mélynek nincs hol mélylene,

nincs fönt, nincs föld, a föld csak földlene,

köd sincs, nincs köd, a ködlés csak ködlene:

NINCS FÖLD

Éj éj nélkül

Mély mélység nélkül

Föld föld nélkül

Csak a lenni lehelete

Nincs föld

Csönd sincs, nincs csönd, a csönd csak csöndlene,

Nincs ő, nincs én, az én csak őlene,

nincs tér, idő, csak időtérlene,

nincs nincs se, a van, az is csak nincslene:

NINCS SlNCS

Csak Te, az ige: a lenni lehelete!

Kassák Lajos - Veled vagyok

Előtted megyek,
te én előttem.
A koranap aranylánca
csilingel kezemen.

Hová mégy – kérdezem,
feleled – nem tudom.
Siettetném lépteim
de te jobban sietsz.

Előtted én
te én előttem.
Egy kapu előtt
mégis megállunk.

Megcsókollak,
te nekem adsz csókot,
aztán elindulsz szótlanul
és magaddal viszed életem.

Jónás Tamás - Csak várlak

várlak csak várlak és azt remélem
nem áll az idő csak minden héten
meg-megpihen úgy öt-hat napra
hogy magamra hagyjon és ne magadra
várlak csak várlak a terek unnak
nyitva a szemem bár minden szunnyad
nézlek és várlak és nem beszélek
nem adlak ki a pletykás reménynek
várlak és várlak és nem kérdezlek
mikor kellene már megérkezned
mikor indultál és nem mert fájna
felém indultál vagy más irányba
várlak csak várlak már neved sincsen
hagyom a koldust hogy megérintsen
hagyom a szagát hogy belémszálljon
nincs ruha rajtam te vagy a ruhámon
várlak csak várlak még hit sem kell ehhez
kitartásom is sikert feltételez
várlak és nem tudom mihez kezdek
ha megszépül arcom a tenyerednek

Áfra János – Zajlás

Legyen a leghosszabb folyó,
ahogy lábaink egymást követik.
Kitartóan húzod magaddal
a tekintetem. Előbb lemaradok,
ám e kiszámított távolodásban is
csak a sodró várakozás vezet.
Kezeim a levegőben feléd eveznek,
csakhogy hátrafordulásod összezavarja
a szívbillentyűket. Az ütem borul,
és vörösbe csap át arcomon. Kivárok.
Aztán közel kerülsz hirtelen, mert lassulni
kezdesz, én pedig ettől hinni valamiben.
Hogy talán a főtér lépteket oszlató
torkolatánál nem válnak majd el
szándékaink. Te megállsz, bevárod
egy fánál ezt a másik pár nyugtalan lábat,
hogy végre kiderülhessen, mit jelent,
ha lentünk hideg részei találkoznak.
Pihenünk, mintha fekve. Nézünk,
mintha rég. Másikon át a nyugalomba.
Óvatosan pillantasz le. Látod, egymást
takarjuk végre. Tört hajók szigete
az aszfalttengeren.

Ady Endre- Játék, játék, játék

Mintha halkan szólnál:
Vigyázz, sokan nézik,
Ne játsszunk csókosdit,
Játsszunk temetésdit.

Játék, játék, játék,
Csak vidámabb volna,
Kergetőbb egymáshoz,
Éhesebb a sorsra.

De csodától félve,
Vidámságtól futva
Föllepi palántánk
Gyilkos árnyu dudva.

Magam kinálása,
Magad kelletése:
Két hamar-vén gyermek
Tréfás temetése.

Sírnivaló tréfa,
Unnivaló vágyság,
Kivánatot űzni
Kivánó kivánság.
Szórakozott játék,
Reményadás félve,
Szomorkás elszánás
Szánó hittetése.

Ölelkező álmunk
Csókokba se csattan:
Föllegek járása
Hideg magasakban.

Hideg magasakban,
Szépben, jóban, télben,
Csak nem engedelmes,
Nagy teljesülésben.

Nem a csoda útján,
Nem a rendnek útján,
De játékot vesztve
Játékot hazudván.

Ám ad a Tél farkast,
Fogakat az éhség,
Vágyakat a közöny,
Foltokat a szépség.

Buzának őrlődést,
Őrlődést a vágynak,
Halál-komolyságot
Gyáva élet-táncnak.

Virágot nyílásba,
Valóba a tervet,
Nevekbe a titkot
Örök csoda kerget.

Folyót a tengerbe,
Buzát a malomba,
Életet Halálba
S téged a karomba.