Holnap lesz a nyári napforduló napja. Eleink ilyenkor előző este a régi tüzeket a szertűzhöz vitték, ahol eloltották azt. …
„Pedig bizony itt van az ótűzoltó, újtűzgyújtó ünnep, s olyankor az ifjú leventékre erős hivatal vár.
Az éjszakai csillaghullást az egész vidék népe ébren alvó szemmel
lesi kinn a mezőn, s reggel, mikor a Bálványosvár falain megfújják a
horkázok a hosszú kürtöket, siet fel minden nép a körül levő
helységekből, a pásztorkunyhókból Bálványos alá. Ott van egy sík
csapinós hegyoldalban a tűzhalom, ahol apáink áldoztak, ők is oda
sietnek. Minden asszony elhozza magával a tűzhelyén tegnapról megmaradt
parazsat fazékban, a férfiak száraz rőzsekötegeket, a lányok kilencféle
füvet és virágot. Otthon minden tüzet eloltottak, egy égő parázsnak nem
szabad maradni a háznál, mert az veszedelmet hozna.
A várból az első hajnalhasadásra lejönnek a hatalmasak a
tűzhalomhoz. A rabonbán fiaival, a táltos, a horkáz, a gyula, a
billogos, a perestoldó, a garaboncok, a fegyveres vitézekkel. A tűzhalom
két oldalán fehér lapos kövek vannak sorba rakva, azokon az öregek
telepesznek le, keletről a férfiak, nyugatról az asszonyok.
Ott az asszonyok mind kiürítik a tűzhalomra a fazekaikban hozott
parazsat, s azt a gyula, egy illatos füvekből készült pemetével tiszta
forrásvizet fecskendezve a tűzre, mind eloltogatja. A tűzoltás alatt nem
szabad beszélni. Így kell akkor tenni, mikor az eleven parázs hideg,
holt szénné átválik. Mi lenne az emberből, ha isten nem adna több tüzet?
Ezen jó elkomorodni! Sok öregasszonynak könny szökik a szemébe, mikor
tűzhelye utolsó parazsát kioltani látja: azt az ismerős jó szellemet,
aki mindennapi perlekedő társa volt. Mert a tuhudunok a tüzet a
pestesben kialudni soha nem engedik. Aki a szomszédba megy kölcsön-kérni
tüzet, boszorkányhírbe jut; acéllal, kovával tüzet gerjeszteni
keresztyének szokása; a tűzimádónál ez az Isten megcsúfolása volna.
Mikor a tűzoltás áldozatának vége, akkor előhoznak egy nagy
fakereket. Annak a küllői kilencféle fából készültek. Ennek a keréknek
az agyán egy hosszú kőrisfa rudat tolnak keresztül; ezt kell két szűz
legénynek addig dörzsölni a kerék agyán át, míg az meggyulladt tőle, így
támad az új tűz.”
/Jókai Mór - Bálványosvár /
