Hát itt vagyok, itt vagyok újra,
félmeztelen.
Jeges novemberi szél fújja,
szítja szívem.
Nem tudok mást, pusztulok, bomlok,
már szaga van
gondolataimnak, mit mondok
hajléktalan.
Beérném én már, kitaszítva,
akárkivel.
Bordáiba, meleg barlangba
búna szívem.
Jó volna, amíg tart a tél,
medvék, vadak
módján kitelelni az éj
szíve alatt.
Jó volna, amíg künn a föld
zúg, hánytorog,
hinni, a világ anyaöl.
S még nem vagyok.
Fotó: Dodek Veronika
