Csoóri Sándor - Harangok zúgnak bennem

csonka szonett

Kinek vagy kiknek bocsáthatnék én meg?
És ki az, aki megbocsáthatna nekem?
Harangok zúgnak bennem össze-vissza
s robog felém az ősz ördögszekereken.
Üssetek meg, hogy magamhoz térhessek!
Öntsetek le, hogy látni kezdjek újra!
Félig vagyok már úgyis csak a földön,
űrbe lebeg kabátom egyik ujja.
Nem voltam pap s nem lettem próféta sem,
csak egy ember, aki még beszélni tudott
a kövekkel és a tűzvészekkel is,
amikor már a szónak sem volt szíve
és a levegő is bűnnel volt tele
s a kényes Hold a föld alá futott.

Tomaji Attila – Mielőtt

When you are old and grey and full of sleep
(W. B. Yeats)


ha majd ősz leszel és öreg és lehúz a vastag álom
a tél holdfehér tájain rajzó hűvös árnyak közé
változó arcod lassú bánatát mely már a tüköré
aligha szépnek csak ijesztően talányosnak találod

ha majd hajók jönnek vitorlák kényszerítve mert röpül
a sárga szél s a gyors dagály is indult érted szétnézel
utolszor a tenger kimerült tükrén s szemed megörül
felismerve a hasonlót felszínén az izgatott mélynek

ha majd megárad benned is a régmúlt ahogy keserű
fűszállal szádban fekszel meleg kövek közt hol boldogan
futottál egykor hisz várt a messzi nyíltvíz az őserő
hullni kezd a könnyű édes zápor és elmossa nyomodat

ha majd a szökött szerelmet bár keresed nem találod
és a kéz mi nyúl feléd hideg mint foncsor vak tüköré
hajtsd le szép fehér fejed a lassan széttárt szárnyak közé
s mondd ki azt az egy nevet mielőtt lehúzna vastag álom –

Móra Zoltán - Sok kicsi változás

egy szelet kenyér vajra ken
és csöndben elfogyaszt
pipába tömve merengve
füstöl rám a friss panasz
egy doboz álmos szemű keksz
langyos teába mártogat
vérem borba törve szédít
didergő öreg halászokat

torta leszek mezítlábas
párás könnye manduláknak
narancs ajkán csókok íze
sápadt almája viszálynak
tű mit a nap vad kacajjal
a fák gerincén átszalajt
szörnyű kerék mit a küllő
akaratlan halálra hajt

csokornyi bűnös hangulat
az esti fények asztalán
egy kés pördül adott szaván
s lesújt

egy szelet kenyér vajra ken
s csöndben elfogyaszt.

Szécsi Margit - A kötéltáncos vallomása

Bolyongtam bár nyílt mezőn
s város-dzsungelekben,
dalt ki hozzád illenék,
én, szegény, nem leltem.
Fojt az el nem mondható,
égek néma sebben,
bolond szemem megvakul
habzó vérködökben.


Mint a francia bohóc
klastromba kerülvén,
imádságot hogy nem tud,
igen keserülvén;
táncolt a nagy szent előtt -
előtted úgy játszom,
s nagy síró szerelmet
vígan magyarázom.

Úgyis, vágyaim miatt
majd halálra válva
függök - ég és föld között
tart szerelmed szála.
Néked meddig táncolok,
az nem az én dolgom.
Súlyos szívem idefönn
mosolyogva hordom.

Gondok lesnek, ordasok,
már e karcsu testre.
De én le nem hullhatok,
hű szemed keresne.
Estemben is fájna, hogy
arcod búsra válik -
hogy örömre születtél,
vallom mindhalálig.

Szécsi Margit - Fiatal éveimmel

 

Fiatal éveimmel megöregülve,
véremből-kiszívott hiteket igen keserülve
kitapasztaltam, kitudtam én,
hogy a kövesülő szívnek fáj a remény.

Mégis az élet előtt ajtót nyitok,
látomással vagy késsel: nem lesz titok.
Tűzben is megindul a képzelet…
Rendezgetem eljövendő perceimet.

Nemes Nagy Ágnes - Magány

Elsüllyedek, de nem fáj.
Elsüllyedek, s nem érzem.
A vízzel lanyhán küszködik
a vállam és a térdem.

Minthogyha rossz hírt hallanék,
– ez tébolyító – mondanám,
s mint álmomban, sikoltanék,
de vízzel megy tele a szám.

Mint tonnasúlyút húz a mély,
egy hörgésbe se tellett,
s csak siklom tehetetlenül
a hűsben egyre lejjebb.

Most már hideg, most már jeges,
a vérem lassan dermedez,
velőm remeg, a csont, a haj
agyam fölött már nem fedez. 

Már jégfehéren ütközöm
valami éles rönkhöz,
és nagy, hideg, süket halak
suhannak karjaim közt.

Rilke, Rainer Maria - Altató

 

Hogyha elvesztlek, no mondd,
tudsz-e úgy elaludni többet,
hogy ne susogjak majd fölötted,
mint a széles hársfalomb?

Hogy ne lesselek s szavam
rá ne simuljon, mint a pilla,
kebleidre, a karjaidra,
és a szádra álmosan.

Hogy ne zárjalak le majd,
önmagadnak adva téged,
mint egy kertet, ahol temérdek
csillag-ánizs, mézfü hajt.



Fordította: Nemes Nagy Ágnes