Wass Albert - Olyan jó volna messze menni

Egy őszi estén útra kelni,
elűzni minden kósza álmot,
szivárvány-fátylat, délibábot...
Olyan jó volna messze menni.

Ha majd szívem a csendbe döbbent,
nem várni több találkozóra,
mosolytalanra, búcsúzóra...
Jobb volna úgy: nem sírni többet.

Az árvaságot elfeledni,
eltemetni egy tarka álmot,
fájdalmakat, szomorúságot...
Jobb volna úgy: ne tudja senki.

Egy alkonyatban útra kelni,
magammal vinni minden szépet:
szerelmes szókat, halk emléket...
Olyan jó volna messze menni...

Weöres Sándor - Vonj sugaradba

Vonj sugaradba Istenem!
mint madár a fészkére, szállnék hozzád,
de látod, a rét örömei közt
elpattant a szárnyam csontja.
Végy kosaradba Istenem!
mint hal a horogra, sietnék hozzád,
de látod, a gyürüző mélynek
rám-tekeredett ezernyi hínárja.
Lelkemet mért áztatod
maró-lúgban évek óta,
ha sose végzel a mosással?
Kondérodban a tüzes lé
minek fortyog körülöttem,
ha sohase puhulok meg?
Mit akarsz szőni belőlem,
ha mindig szétmállok, mint a szecska;
Gonoszaid megtérnek, de hozzám
sose jön el a te országod.
Szívemet kétféle húzás tépi,
egyre lyukasabb, egyre zavartabb –
ládd-e, sokszor már azt se tudom,
melyik a te horgod zsinegje
s melyik a mélység inda-köteléke.
Vonj hevesebben! ön-erőmből
nem jutok én soha hozzád.

Baka István - Már vállamon…

A csillagok mély poharában
csöppecske hűvös pára ing,
hogy reszketnek hajad szagában
egymáshoz békült árnyaink. 

Gyertyává nyúlik tested árnya,
hajszálak füstölnek felette,
mint égre, ül szálló szoknyádra
s felcsillan egy-egy porszemecske.

Tekinteteddel fát ölelgetsz,
már vállamon ketyeg karórád,
s a fellegek szép repülői
színes lámpáikat kioltják.


(1968. április 24.) / Magántulajdon

Kosztolányi Dezső - Az alkonyathoz

Szivem szivéből szól a dal
S remegve a homályba hal.
Beléd te pompás, bús borongás,
Mely tört szivünknek álmot ad:
Elérhetetlen, röpke szellem
Ó alkonyat!

Lassan teríted szerteszét
Az éj szagos, kék szőnyegét
S könnyezve véded a kiégett
Fáradt, beteg virágokat.
Te lengve tűnő, jószivű nő
Ó alkonyat!

Lábujjhegyen jössz s vérezőn
Járkálsz a harmatos mezőn
S sötét hajadban olthatatlan
Lobban fel a fény újolag
S hull, hull a szikra árnyaidra
Ó alkonyat!

Halkan kopogsz az ablakon
S kérded, miért nem alhatom.
S én felzokogva fátyolodba
Rejtem könnyázott arcomat
S füledbe súgom, hogy mi bú nyom
Ó alkonyat!

Átfogsz karoddal csendesen
Lecsókolod égő szemem
Éjszínű fátylad csendbe rám csap
S a szenvedésem ellohad.
S csókol, ölelget enyhe csended
Ó alkonyat!


Kép: Yakubu Sika Nader "Twilight Garden", 1907-09, magángyűjtemény

József Attila - Áldalak búval vigalommal

Áldalak búval, vigalommal,
féltelek szeretnivalómmal,
őrizlek kérő tenyerekkel:
buzaföldekkel, fellegekkel.

Topogásod muzsikás romlás,
falam ellened örök omlás,
düledék-árnyán ringatózom,
leheletedbe burkolózom.

Mindegy szeretsz-e, nem szeretsz-e,
szivemhez szívvel keveredsz-e, -
látlak, hallak és énekellek,
Istennek tégedet felellek.

Hajnalban nyujtózik az erdő,
ezer ölelő karja megnő,
az égről a fényt leszakítja,
szerelmes szivére borítja.

Bella István - Szeretkezéseink 1.

Fotó

 1.

Nincs ű, nincs, í, az é csak élene,

nincs v, nincs d, a d csak délene,

csak krí, csak krű, csak a hangok szive, 

félkék, félzöld, a színtelen zene:

NINCS HANG

É É nélkül

V V nélkül

Hang hang nélkül

Csak a zene szine

Nincs hang

Fény sincs, nincs fény, a fénylés csak fénylene,

nincs kék, nincs ég, a kéklés csak églene,

nincs zöld, fehér, csak fehérzöldlene,

csak fél-í, fél-ű, csak a zene szine:

NINCS FÉNY

Fény fény nélkül

Kék kék nélkül

Zöld zöld nélkül

Csak a zene szine

Nincs fény

Éj sincs, nincs éj, az éjlés csak éjlene,

nincs mély, mély sincs, a mélynek nincs hol mélylene,

nincs fönt, nincs föld, a föld csak földlene,

köd sincs, nincs köd, a ködlés csak ködlene:

NINCS FÖLD

Éj éj nélkül

Mély mélység nélkül

Föld föld nélkül

Csak a lenni lehelete

Nincs föld

Csönd sincs, nincs csönd, a csönd csak csöndlene,

Nincs ő, nincs én, az én csak őlene,

nincs tér, idő, csak időtérlene,

nincs nincs se, a van, az is csak nincslene:

NINCS SlNCS

Csak Te, az ige: a lenni lehelete!

Lara Fabian - Caruso