2020. május 30., szombat

Stiller Kriszta - Dal




Tapintható vagy, de mégse, 
mint az isten szívverése.
Mély szemed hűs tölgyek odva,
szeress mindig fogvacogva.
Őrjíts lassan, mint az álom,
szálljunk együtt pókfonálon.
Két karod tűz, könnyű paplan.
Kettőnkből most egy lehet: mi.
Szökjünk el egymást szeretni.

2020. május 25., hétfő

Makay Ida - Veled - Egyedül



Egyszál magunkban mind-mind a füvek,
s külön-külön a néma csillagok.
A megépült és teljes éjszakában
veled-betelten egymagam vagyok.
Veled-áldottan élnek sejtjeim,
így fogant boldog méhében anyád.
Gyötörten és kínokon győztesen
hordozom ért magányod bánatát.



2020. május 19., kedd

Győrffy Ákos - Utána




Mintha ösztönösen azon
dolgoznék, hogy teljesen
egyedül maradjak. Egy hang,
amit általában hajlamos vagyok
az ördögnek tulajdonítani,
mintha súgná, szenvtelenül
mondjak ki szörnyűségeket
(de valóban szörnyűségek ezek?),
színtelen hangon kegyetlen ítéleteket
(de kegyetlenek-e?), hogy végül
egy késő őszi tarlón, egyik ködfoltból
a másikba botorkálva át,
megtapasztaljak végre valamit.
Súgja, kibírnám-e ezt az
önmarcangolást a színtelenre
fagyott kórók között. Így ébreszti
a vágyat, hív és én megyek,
fogcsikorgatva kutatok utána.

2020. május 17., vasárnap

Hervay Gizella –Ítélet




Szájam tele földdel,
szavam tele csönddel,
otthonom csak kellék,
csak a szerelem kell még,
csak az utak jönnek
szobámba konok földnek,
napom elsötétült,
magam maradtam végül,
sorsom csak kísérlet,
a kín is csak megkísértett.
Nem vigasz, hogy értem:
életem feléltem,
túléltem halálom,
napjaim nem számlálom,
nem kapaszkodok földbe,
a halál sem vesz ölbe,
ítélet sem lesz - félek,                                                                      

csak amit magamra mérek.


Kép: Joseph Farquharson

Welker Ervin - A város horpaszán





1.
Lúdbőrös az ég - csillagos
Hol a boldogság mostanában?
Ragad a sötét, mint a kosz.
hideg melenget, mint az áram.

Tíz újjam között átcsurog,
mint esték rácsán én, a nappal.
Ha teste nem véd, mint burok,
vadászhálóként sem marasztal.

Hátamhoz nő, (már fásulok)
hordozható kis asztal-éjem.
Összemaszatolt hit-szurok,
szobák mélye nem tart meg mégsem.

Vetődj, vetődj meg éjszakám!
Terülj terülj az éjszakára!
Soká megbírt ez éj magán,
kinek-kinek meglett a kára.

Alaktalan csomó vagyok,
a város horpaszán melenget.
Szemem fárad. A fény dadog,
s mindig mélyebb tárnákba enged.

2.

Borostás az ég - szúr a reggel.
Hiteget a nap a meleggel.
Előmásznak az éjlakók.

Nem is készül már róluk lista.
Rendőr rángat a létre vissza.
Iszonyodva néznek a jók.

Útszéleken lökdös a nappal.
Tekintet vág közénk
-csak lappal.

Csöndben oszlik a tüntetés.

Immunrendszer lökte ki mindünk.
Másba s másképp hittünk, ha hittünk.
Színes dérként lep a penész.                                                                        
                                                       
Lassan feltöltődik a város.
Már minden érintés halálos.                                                         
Az ráz, kihez még van közöm.

Semmire való napba kezdtünk.                                                        
Egyre átlátszóbb a test a testünk.
Árnyékunk, az is elköszön.
                                                        

Kosztolányi Dezső - Este, este...


 


Árnyak ingnak,
és bezárjuk ajtainkat,
figyelünk a kósza neszre,
egy vonatfütty messze-messze.
És a csend jő.
Alszik a homályos éjbe
künn a csengő.
A díván elbújik félve.
Szundít a karosszék.
Álmos a poros kép.
Alszanak a csengetyűk.
Alszanak már mindenütt.
A játékok, a karikahajtók,
a szegény tükör is hallgatag lóg.
Ó, néma csengetyűk.
Az óránk is félve üt.
Alszik a cicánk s a vén szelindek,
föl ne keltsük - csitt - e sok-sok alvót.
Alszanak a régi réz-kilincsek
s alszanak a fáradt, barna ajtók.






2020. május 15., péntek

Takács Zsuzsa - A félig kinyílt ajtó

A félig kinyílt ajtó mögött nem
állt senki, de kinyílt mindig újra.
Azt kellett hinnem, kinyitják.


Mint aki kellemetlen kötelességének
tesz eleget (óvja magát),
minden meggyőződés nélkül, felsőbb


utasításra csaknem, húzva az időt,
kelletlen fölálltam, az ajtóhoz
lépve a teljes, figyelő némaságban


a hátamat lapjának vetettem szorosan,
de egy résen szürke fejek gurultak be
(kitiltott gondolataim rólad).