Czóbel Minka - Ezüst nyárfák

Mintha csak egyedül
lennék e világon,
körültem nagy nehéz,
meleg nyári álom.

Száz fehér virággal,
száz tündérmesével
a napsugár tüzes,
arany szemével.

Merre terjed szárnya
a nagy boldogságnak?
Hát a fehér felhők
hova, merre szállnak?

Keletről nyugatra,
elfújta már a szél…
Megzörren a gyenge
ezüst nyárfa-levél.

Kartal Zsuzsa - Hajnali hársak

Arra ébredtem fel, hogy szeretlek.
Tudom, nincs ebben semmi meglepő,
de engem meglepett, hogy nem hiányzol.
Május vége felé járt az idő,

s mintha először ébredne a város,
a semmiből csak most keletkezett.
Félálomban nyújtóztak a házak,
az utcák egymást kereső kezek.

Elsápadt az ég. Nem szürkült, egyre kékült.
A búcsúzó tavasz sétált a karcsú nyárral.
A Duna felől jött. Akácillatot,
s kábító hársat hozva hajában.

Arcodra fújtam e kora nyári széllel.
Mélyen beszívtad a hajnali párát.
Elmosolyodtál. Betakartalak.
Álmodban megsimogattad a párnát.

Somlyó György

"S ím, újra virrad a másnap... s mintha feltörsz egy szürke kagylót, könnyű morajjal
az éjszaka héjából gyöngyházfalával ragyogva kifordul a hajnal."

Niit, Ellen – Egy apró dal

Egy apró dal hevert a parton
együtt a kagylósereggel.
Egy apró dal hevert a parton
eső után ma reggel.

Egyetlen szála volt a dalnak,
sós ízű, mint a tenger:
csak téged, csak téged akarlak
holtomig - szerelemmel.

Fordította: Rab Zsuzsa

Juhász Gyula - Még egy bátor kiáltás!

Minden nap új bánatokat hoz,
Új fátyolokat új sebekre,
Nagyon megbénult már a harcos
S kevés csillagot hoz az este. 

Asszonyi csókok elmaradtak,
Férfi bátorság elinalt már,
Égető fénye már a napnak
S nincs pihenő az alkonyatnál. 

Már himnuszt kezdeni bátorság,
Már ódát dalolni merészség,
Másé a hatalom, az ország,
Az indulás, a vágy, a készség. 

De azért mégis, csak azért is,
Egy utolsó lángot bocsátok -
Egyszer még próbáljunk remélni,
Harsanjon még egy dal, egy átok. 

Egy köszöntés kék zubbonyoknak,
Egy kézszorítás bús ökölnek,
Egy éljen a jövő harcoknak,

Szürke hídján az elmúlásnak
Az élet mély vizébe nézek
És beledobok még egy rózsát
Azoknak, akik tovább élnek! 

Beledobok még egy köszöntést
Azoknak, akik élni mernek,
Élni, akarni és letörni
S ó élet, végig hinni benned! 

Ó élet, légy elnézőbb és jobb
Azokhoz, kik utánam jönnek,
Kiknek az izma még acélos
És rendet vágnak a jövőnek! 

És rendet vágnak a jövőnek,
Mely alszik szürke takaróban,
A rám váró tavaszi rögben,
Az új csírákat akaróban!

József Attila - Rejtelmek

Rejtelmek ha zengenek,
őrt állok, mint mesékbe'.
Bebujtattál engemet
talpig nehéz hűségbe.

Szól a szellő, szól a víz,
elpirulsz, ha megérted.
Szól a szem és szól a szív,
folyamodnak teérted.

Én is írom énekem:
ha már szeretlek téged,
tedd könnyüvé énnekem
ezt a nehéz hűséget.

Úri Anna - Reménynek mondanák

 

Talán tényleg itt a vég,

Ez az út már elporladt,

El kell fordítani arcodat,

S amoda nyomni talpadat.

Talán kár is volt erre jönni,

De ki leszegett fejjel csak egyet lép,

Mire felfogja az időt,

Nem ér el már senkit.

Állni ugyan lehet még,

Talán kapkodva beér kit vársz,

Öt hónap vagy öt év,

Csupán sercegő karcolás.

Reménynek mondaná,

ha tudná bárki is,

Hallgatagság sátra borít,

Az ész gorombán megfenyít:

Pofon kell, neked az való,

Ököl, mi fellök, félre, el.

Csuklód köré fonódva

húz a szakadéktól el.

Pici lábbal lépj ide,

Emeld fel tekinteted,

Csússz már félre, kérlek!

De a válasz: Nem.