2020. február 24., hétfő

Michelle Gurevich - Show Me The Face

  

Show me the face
  Of the one I'll love
  Cause I've run out 
  Of preconceived notions

Show me the face 
  Of the one I'll love 
  Cause I've satisfied 
  All my preconceived notions

  Show me the face 
  Show me the face Show me the face
  That could break my heart next  
All of the ones 

I dreamed All of the ones 
I could conceive 
  Have spent the night with me 
  So show me the face

Kálnoky László - Szerelem nélkül így szeretni…



Befelé nézek csak magamba;
ami kívül van, minden úntat;
szívem üres lett és a mult
lomokkal teli régi kamra.
S engem már annyi csalódás ért,
annyi barátom elhagyott,
annyira egyedül vagyok,
hogy egészen felesleges
keseregnem egy csalódásért.


Leckét venni a lemondásból
keserű, de hasznos nagyon,
rájönni egyszer, hogy a sors
sem alkot újat, ő is másol.
Tudom már, hogy érdek miatt
minden kötelék szétszakad
s nevetséges, hogy a reményből
egy kevés, a legkoldusabb
szív sarkában is megmarad.


Mint elhagyott kastély, amelynek
nagy ablaka üresen ásít,
vagy őszi, ázott szántóföld, hol
csak rothadó torzsák hevernek,
olyan a lelkem; vak vagyok,
kinek minden szín ismeretlen,
a nappali ég naptalan
és feketék a csillagok.


Ám, mint nyűgös beteg, ki csak
egyetlen kéztől vesz be szert,
de ha más nyujtja, ellöki
az orvosságos kanalat,
gőgös szívem is megveti
a sok értéktelen vigaszt,
csábítást, hiúság-tapaszt,
mit más nők nyujtanak neki.


Elzárkózva mindenkitől,
zsibbasztó tüzekben megedzve,
fájó tüskék nőttek szívemből,
sebekkel vagyok keretezve.
Mit bánod Te, hogy e keret mi?
s olyan mindegy, mi lesz belőlem.
Istenem, hogyan is lehet
szerelem nélkül így szeretni!?

Kálnoky László - A látogató


Te közelítesz-e hozzám, vagy én
botorkálok ügyetlenül feléd, ki tudja?
Lépéseket jelez halk ropogással
a kavicsos út. Szél motoszkál
a lepattogzott zöldű zsalugáteren.
Irtózik az odabenn lakó
elmúlni dolgavégezetlen.
Pedig a bútorok, porlepte tárgyak,
az elmosatlan poharak, edények,
mint valami alkalmi vérpad
sivár kellékei…


Mutasd, hóhér, mutasd időtlen arcod,
mutasd palaszürke csillagaid
tompa fényét a hamusivatagban,
ahol úr vagy, mielőtt letarolnál
pallosoddal, akár az őszi kertet,
hol dérlepte gyümölcsök dideregnek

hajnal felé…

2020. február 23., vasárnap

Nagyálmos Ildikó - “Tanulni kell. A téli fákat”




Tanulni kell. A téli fákat,
a zúzmarát a szűz havon,
ahogy a hólé átszivárog,
a bőrig ázott udvaron…


Tanulni kell a madarakat,
a hajnalt, ahogy feldereng,
kibomlik aranyszín ruhából,
s minden nap új napot teremt.


Tanulni kell a nőt, s az áldott
szót, amit szájával kimond,
ha átölel karjaival egyszer,
a félelem bugyrából kibont.


Tanulni kell egyedül maradni,
megtalálni a végtelent.
Önmagadban ráakadni végleg,
ki soha nem ölel, de szeret.


Fotó -

Nagy Zsuka – placebo



járdára leejtett nyalóka a hold,
pálcikáján bogár,
megy rá a holdra beleragadni.
simára nyalt kráterei a szádban,
tejút nyáladon a világminden,
mert minden líra és biokémia.

szóval, rohanok
az állomásra, és rálépek egy elejtett nyalókára,
a restiben megiszom két jégert,
és rossz vágányon állok.
találkozom valakivel.
aki mesél nekem,
(egy szamárról, egy erdőről, spanyolországról.)
nézem őt, hogy milyen szabad,
nézem, hová tűnik el az én időm,
(és hol vagy te benne. sehol.)
a vonat elindul, felszállunk mind végül,
akik rossz helyen álltunk.
és az a valaki félúton leszáll,
megölel, nézek utána, és érzem,
valami fontos kezd múlni belőlem.

2020. január 16., csütörtök

Ellen Niit - Otthont adsz




Amint az ajtón benyitok,
kezemnek otthont adsz a tiédben.
Befogadod, mint csavargót a házba,
ott vacok várja, tűzhely, vacsora,
nincs lárma, nincs tülekedés.
A lélek felbátorodva
kioldja átázott cipőjét,
vizes harisnyáját kötélre dobja,
aranyfényű teát tesznek elébe,
illatos málnaízzel,
vágnak mellé, amennyi jólesik,
a friss kenyérből.
Aztán, ha a lélek, felbátorodva
egy kicsit kutat még a polcon,
talál ott rejtett örülnivalót:
kis üveg mézet,
vagy egy pozsgás-piros almát.
Csak annyi kell, hogy kezemnek
egy pillanatra
otthont adj a tiédben.

Demény Ottó - Legszebb



Legszebb ha alszik s rózsaszín
álmából ébred, mocorog.
Egyszer volt ilyen egyszerű.
Ébredj föl, nézz rám, itt vagyok.



Legszebb ha nyílik a szeme,
de homloka még álmodik.
Megúsztat kéktükrű taván,
rebben s fölsóhajt - Te vagy itt?



Legszebb ha eszmél s érzi, hogy
visszazuhanni volna jó.
Elér legtisztább illata.
Lejjebb csúszik a takaró.



Legszebb ha tüzel még a test;
őrzi az alvás melegét.
Ne ronts el semmit, búj ide!
Folytassuk együtt a mesét.



Legszebb szó nélkül, mert igaz.
Ő ronthatatlan örömöm!
Átcsap fölöttünk a világ.
Már semmi máshoz nincs közöm.