Pilinszky János - Van ilyen

 

Cseléd akartam lenni. Van ilyen.
Teríteni és leszedni az asztalt.
Ahogy az áldozat föllépked
és a hóhér lejön a dobogóról.

Most az emelvény fokai között
betűz a nap, és ugyanaz a nap,
mintha senkit se vittek volna fel,
ki nem jött vissza. Csönd akartam lenni
és dobogás. Lépcső közé szorult világ.
Senki és semmi. Hétvégi remény.

Tóth Erzsébet- Embernek tetsző

Kellettek ezek a kósza, zűrös, istentelen napok is,
kellettek hiába. Különben az angyalok nem küldték volna,
megszámlálhatatlan, mégis számos dolgaik közül egyébként
kicsúsztak volna eme napok, melyekkel nekem annyi fájdalmat
okoztak. Fel kell dolgoznom e napokat magányosan, azonban
nem tüntethetem el őket egészen. Tűzzománcként arcomra égnek,
csak más, embernek tetsző mutatványokkal majd halványítom
őket. Egyre kevésbé foglalkozom embernek tetsző feladatokkal
másrészt. Mégis itt vagyok még, s így kegyetlenül megnehezí-
tik az egészet. Nehéz úgy, hogy az angyalok csak ritkán jön-
nek, ritkán simítják meg embernek tetsző arcomat hiába. Bár,
s pedig noha az arc felpuhul, boka megdagad, édes, édes an-
gyalok. Bőrömön csillog a kánikula.

Stiller Kriszta - Dal

 

Tapintható vagy, de mégse, 
mint az isten szívverése.
Mély szemed hűs tölgyek odva,
szeress mindig fogvacogva.
Őrjíts lassan, mint az álom,
szálljunk együtt pókfonálon.
Két karod tűz, könnyű paplan.
Kettőnkből most egy lehet: mi.
Szökjünk el egymást szeretni.

Makay Ida - Veled - Egyedül

Egyszál magunkban mind-mind a füvek,
s külön-külön a néma csillagok.
A megépült és teljes éjszakában
veled-betelten egymagam vagyok.
Veled-áldottan élnek sejtjeim,
így fogant boldog méhében anyád.
Gyötörten és kínokon győztesen
hordozom ért magányod bánatát.

Győrffy Ákos - Utána

Mintha ösztönösen azon
dolgoznék, hogy teljesen
egyedül maradjak. Egy hang,
amit általában hajlamos vagyok
az ördögnek tulajdonítani,
mintha súgná, szenvtelenül
mondjak ki szörnyűségeket
(de valóban szörnyűségek ezek?),
színtelen hangon kegyetlen ítéleteket
(de kegyetlenek-e?), hogy végül
egy késő őszi tarlón, egyik ködfoltból
a másikba botorkálva át,
megtapasztaljak végre valamit.
Súgja, kibírnám-e ezt az
önmarcangolást a színtelenre
fagyott kórók között. Így ébreszti
a vágyat, hív és én megyek,
fogcsikorgatva kutatok utána.

Hervay Gizella –Ítélet

Szájam tele földdel,
szavam tele csönddel,
otthonom csak kellék,
csak a szerelem kell még,
csak az utak jönnek
szobámba konok földnek,
napom elsötétült,
magam maradtam végül,
sorsom csak kísérlet,
a kín is csak megkísértett.
Nem vigasz, hogy értem:
életem feléltem,
túléltem halálom,
napjaim nem számlálom,
nem kapaszkodok földbe,
a halál sem vesz ölbe,
ítélet sem lesz - félek,                                                                      
csak amit magamra mérek.

Kép: Joseph Farquharson

Welker Ervin - A város horpaszán

1.
Lúdbőrös az ég - csillagos
Hol a boldogság mostanában?
Ragad a sötét, mint a kosz.
hideg melenget, mint az áram.

Tíz újjam között átcsurog,
mint esték rácsán én, a nappal.
Ha teste nem véd, mint burok,
vadászhálóként sem marasztal.

Hátamhoz nő, (már fásulok)
hordozható kis asztal-éjem.
Összemaszatolt hit-szurok,
szobák mélye nem tart meg mégsem.

Vetődj, vetődj meg éjszakám!
Terülj terülj az éjszakára!
Soká megbírt ez éj magán,
kinek-kinek meglett a kára.

Alaktalan csomó vagyok,
a város horpaszán melenget.
Szemem fárad. A fény dadog,
s mindig mélyebb tárnákba enged.

2.

Borostás az ég - szúr a reggel.
Hiteget a nap a meleggel.
Előmásznak az éjlakók.

Nem is készül már róluk lista.
Rendőr rángat a létre vissza.
Iszonyodva néznek a jók.

Útszéleken lökdös a nappal.
Tekintet vág közénk
-csak lappal.

Csöndben oszlik a tüntetés.

Immunrendszer lökte ki mindünk.
Másba s másképp hittünk, ha hittünk.

Színes dérként lep a penész.                                                                        

                                                       

Lassan feltöltődik a város.

Már minden érintés halálos.                                                         

Az ráz, kihez még van közöm.

Semmire való napba kezdtünk.                                                        

Egyre átlátszóbb a test a testünk.

Árnyékunk, az is elköszön.