Áprily Lajos - Túl ötven erdőn

 

Fogy az ösvény, fogy a napfény,

hideg árnyék hull a hegyre.

Áll mögöttem ötven erdő,

ötven évem rengetegje.

Torkomig ver csorba szívem,

tűz a talpam, seb a térdem.

Annyi rémtől megfutottam,

míg a ritkulásig értem.

Seb a szívem, seb az arcom,

vadtövistől vér az ingem.

Aki erdő-járni küldött,

az ha megismerne engem.

Sűrűségen átfutottam,

avarának vért is adtam,

ami bennem fiatal volt,

rohanásban elhullottam.

Szívem szárnya, szemem fénye,

kurjantásos fiú-kedvem,

férfi-sorsom mély zenéje

elveszett a rengetegben.

 

Csudaváró esti lázban

fekszem itt a ritkulásban

meglazulva, szerteesve,

s nincsen, aki megkeresne.

Járna értem, mint a hangya,

mint a Lemminkejnen anyja;

addig járna, felkutatna,

kicsi méhvel írt hozatna,

varázsszókkal összerakna,

úgy siratna, úgy szeretne…

Fekszem itt a szürkületben,

túl a rétnek nagy a csendje.

S zúg mögöttem ötven erdő,

ötven évem rengetegje.

Dsida Jenő - Ki érti?

 

Szerettem volna adni,
de nem volt: mit. –
Szerettem volna kapni,
de nem volt: kitől.

Szerettem volna enni,
de üres volt a tányér. –
Szerettem volna menni
de nem volt: hová.

Szerettem volna halni,
de a Halál kitért. –
Szerettem volna élni,
de nem volt: miért.

Rúmi - Tegnap éjjel...

 

 

Tegnap éjjel ismét fogadalmat tettem,

életedre esküdtem, hogy többé

nem veszem le szemem az arcodról,

s hogyha lesújtasz is rám kardoddal,

nem fordulok el Tőled. 

Nem keresem többé

a gyógyírt senki másnál,

hiszem fájdalmam a Tőled való

elválasztottságból ered.

Ha tűzbe vetnél,

nem volnék igaz ember,

ha csak egy sóhajt is hallatnék.

Porként emelkedtem fel utadról,

és most visszatérek utad porába.

Nemes Nagy Ágnes - Madár

 

 

Egy madár ül a vállamon,
ki együtt született velem.
Már oly nagy, már olyan nehéz,
hogy minden léptem gyötrelem.

Súly, súly rajtam, bénaság,
ellökném, rámakaszkodik,
mint egy tölgyfa a gyökerét
vállamba vájja karmait.

Hallom, fülemnél ott dobog
irtózatos madár-szíve.
Ha elröpülne egy napon,
mostmár eldőlnék nélküle.

 

Kép: Paula Jones art

Nagy Gáspár - Magamtól féltem

 

 

 

Magamtól féltem eleitől fogva
magamtól
és soha senki mástól
a magamba való szörnyű némulástól
mikor már nem beszélek
csak hallgatok
bámulok
és nézek magam elé
néha még hallgatom
mások fecsegését
s nincs szavam
egyetlen árva közbe-kérdés
nem kívánkozik számra
sem panasz
se sértés
mi egyetlen súlyos szóval
is elkövethető
de utána meg a szörnyű érzés…!
hogy lám gyönge voltál
s ez is szófecsérlés!
…………………
Uram – bár rendesen vakulgatok –
kegyelmedből talán marad belül
a látás
s kívül – ha így akarod –
a kegyetlen nézés

Kamarás Klára - Tovább ...

 

 

Mikor a tüzek mind kialszanak
s elnémulnak a lázadó szavak,
ne hidd, hogy végleg megadom magam,
megyek tovább, sötétben, hontalan.
Hihetnéd azt, hogy járni sem lehet
félőn tapodva minden új követ,
vakon tapintva kerítést, falat.
de csak tovább, amíg meg nem szakad
e koldus lét, e céltalan magány,
s át nem lépek a semmi kapuján.

 

Kép: Miles Johnston

Csorba Győző - December

 

Tél van, meztelen ág-bogak
kúszálják a kerek holdat; a rettegő
földön félve kisér rideg
árnyékom. Valahol bárcsak akadna meg!

Mért juttatja eszembe, hogy
senkim sincs, egyedül járom az életet,
mért juttatja eszembe, hogy
nincs jól így, valamit kellene tenni már.

Vígan tartja elém meleg
karját néhol a fény, átnyul az ablakon. –
Ó, én nem mehetek be: más
nyugszik székemen és más gyüri ágyamat.

Szél ingatja a fák fejét,
rebbenten riadoz, fut föl-alá az árny,
mint a bánat a szívemen:
rebbenten riadoz, s jaj, soha nem hagy el.

Fotó: Dodek Veronika