Móra Zoltán - Sok kicsi változás

egy szelet kenyér vajra ken
és csöndben elfogyaszt
pipába tömve merengve
füstöl rám a friss panasz
egy doboz álmos szemű keksz
langyos teába mártogat
vérem borba törve szédít
didergő öreg halászokat

torta leszek mezítlábas
párás könnye manduláknak
narancs ajkán csókok íze
sápadt almája viszálynak
tű mit a nap vad kacajjal
a fák gerincén átszalajt
szörnyű kerék mit a küllő
akaratlan halálra hajt

csokornyi bűnös hangulat
az esti fények asztalán
egy kés pördül adott szaván
s lesújt

egy szelet kenyér vajra ken
s csöndben elfogyaszt.

Szécsi Margit - A kötéltáncos vallomása

Bolyongtam bár nyílt mezőn
s város-dzsungelekben,
dalt ki hozzád illenék,
én, szegény, nem leltem.
Fojt az el nem mondható,
égek néma sebben,
bolond szemem megvakul
habzó vérködökben.


Mint a francia bohóc
klastromba kerülvén,
imádságot hogy nem tud,
igen keserülvén;
táncolt a nagy szent előtt -
előtted úgy játszom,
s nagy síró szerelmet
vígan magyarázom.

Úgyis, vágyaim miatt
majd halálra válva
függök - ég és föld között
tart szerelmed szála.
Néked meddig táncolok,
az nem az én dolgom.
Súlyos szívem idefönn
mosolyogva hordom.

Gondok lesnek, ordasok,
már e karcsu testre.
De én le nem hullhatok,
hű szemed keresne.
Estemben is fájna, hogy
arcod búsra válik -
hogy örömre születtél,
vallom mindhalálig.

Szécsi Margit - Fiatal éveimmel

 

Fiatal éveimmel megöregülve,
véremből-kiszívott hiteket igen keserülve
kitapasztaltam, kitudtam én,
hogy a kövesülő szívnek fáj a remény.

Mégis az élet előtt ajtót nyitok,
látomással vagy késsel: nem lesz titok.
Tűzben is megindul a képzelet…
Rendezgetem eljövendő perceimet.

Nemes Nagy Ágnes - Magány

Elsüllyedek, de nem fáj.
Elsüllyedek, s nem érzem.
A vízzel lanyhán küszködik
a vállam és a térdem.

Minthogyha rossz hírt hallanék,
– ez tébolyító – mondanám,
s mint álmomban, sikoltanék,
de vízzel megy tele a szám.

Mint tonnasúlyút húz a mély,
egy hörgésbe se tellett,
s csak siklom tehetetlenül
a hűsben egyre lejjebb.

Most már hideg, most már jeges,
a vérem lassan dermedez,
velőm remeg, a csont, a haj
agyam fölött már nem fedez. 

Már jégfehéren ütközöm
valami éles rönkhöz,
és nagy, hideg, süket halak
suhannak karjaim közt.

Rilke, Rainer Maria - Altató

 

Hogyha elvesztlek, no mondd,
tudsz-e úgy elaludni többet,
hogy ne susogjak majd fölötted,
mint a széles hársfalomb?

Hogy ne lesselek s szavam
rá ne simuljon, mint a pilla,
kebleidre, a karjaidra,
és a szádra álmosan.

Hogy ne zárjalak le majd,
önmagadnak adva téged,
mint egy kertet, ahol temérdek
csillag-ánizs, mézfü hajt.



Fordította: Nemes Nagy Ágnes

Somlyó Zoltán - Fehér lábaid...

Fehér lábaid merre visznek téged?
Mondd meg nekik, hogy minden nyomuk éget.
Mondd meg nekik, hogy úgy szerettem volna
utánuk járni én a boldog porba.

Mondd meg nekik, hogy csöndbe, lassan járok.
S ha útba esik egy-egy sötét árok:
én beléfekszem, hogy te könnyen, futva
mehess a boldog, veszélytelen útra.

Bella István - Veled szemben

Sötétedik, úgy tesz, mintha aludna,
behúnyja szemét, de csak magába mélyed,             
az ég és a folyó, úgy néz egymásra vissza,    
mint ahogy én szoktalak magamban nézni téged

mikor még este se volt, csak a nagy, sárgaréz kupakos
nagy öngyújtók csattogtak szanaszéjjel,
mert mentek hazafelé a megfáradt nappalok,
vállukon fényesre csiszolt, egyenes nyelű fénnyel,

mikor még este se volt, csak a neoncséphadarók
surrogtak a város fölött, és – szem a szemre –
úgy perdült ki a homály zsákjából a fény, mint egykor a lazsnakok
szájából a mag; fénytörek, homálypelyva terült a kövezetre,

s még nem volt este bennem, a falnak vetve hátam
még veled szemben ültem, s hallgattam, hogyan reccsen
a fatörzseken a kéreg, s behunyt szemmel is láttam,
hogy vándorol a hold fáradt, kéklő eredben.