Szécsi Margit - Várni

Csukás István - Várakozó

I
Hiányod moccanatlan ünnepe ez.

A nappal áttetszőn fölépül
az őszi omlás meredélyén,
átvilágít rajta a nyár,
átvilágít rajta a tél.

Különben semmi újság.
Az üzletek kinyitottak,
a villamos zümmögve húz a hegynek,
a fák csontosodnak az utcán.

Fekszem, fölkelek. Az ablakon
cigarettám piros csillaga ég.
A könyvek gerince, a bútorok
éle határolja magányomat.
Imbolygó sarki Nap, virraszt a szívem.

II
Most elmondhatom, most itt az alkalom,
száraz torokkal, mint üres kút az üres vedret,
lököm magamból a szavakat s hallgatom:
most tudom csak, hogy mennyire szeretlek!

Mit köréd képzelek buzgón, a világból,
hogy legyen levegőd, Napod, vized, ételed, –
a tizedmásodpercnyi évekből te hiányzol,
s mert hiányzol, félek s féltelek.

Mert jó volna megállni áttetszőn, tündökölve,
a szerelem csillagán, az őszi omlás meredélyén,
nagycsontú szárnnyal megőrző égbe törve,
konokul az örök életet remélvén! –

Szívem s az elmúlás közé szelíd ütemet
csúsztatott hiányod. Fekszem, fölkelek, az ablakon
kinézek, villamos zümmög el, üres lett
az utca, várlak. Négy fal közt, a földön lakom.


Kép: Pinterest

Ágai Ágnes - A titkokat az ujjamnak mondom el

Én mindig először megszagolom a könyvet,
beszívom a képeket és a betűket,
aztán úgy érzem: én vagyok a mese,
és a könyv az olvasó.
Maradj, fogd a kezem,
ülj az ágyam szélére, mesélj!
Ha lerúgom a paplant,
takarj be, simogasd meg az arcom,
és ha elalszom, akkor se hagyj el.
Múltkor azt álmodtam, hogy
léggömbök nyílnak a fűben.
Leszakítottam őket,
és elpukkadtak.
Sírtam. De színes könnyeket.
Hogyha zene szól,
vagy ha a meleg fürdőkádban ülök,
úgy borzongok, mintha fáznék.
Legjobb lenne a fürdőkádat
színültig megtölteni zenével,
és búvárruhában elmerülni benne.

Dienes Eszter - Lélekállás-jelentés

1.
Pánikba estem.
Ellenem fordult
a rumosüveg.

2.
Uram!
Trónusod elé
leittam magam.
Halálaimhoz
semmi közöd.

3.
Legközelebb csak akkor iszom,
ha összefut számban az iszony.

4.
Sebes vagyok.
Szállnak rám a legyek.
Gondolkozom, Uram.
Legyek, vagy ne legyek.

5.
Nincs véletlenül pénzed?
Márna még nem kértem kölcsön.
Munka után az űrt kitöltőm…
Édes vagy dőre lőre-álom.
Ne lássak senkit. Senki ne lásson.
Fekszem összetörve,
határtalanul egymagám.
A foltos plafon ájultán leszakad.
Az üveg üres. Szemem kezemmel elfedem.
A lélek immunhiánya beállt.
Az éjszaka hányadékos lesz –
síkos utak a háló és fürdőszoba között.
Innen mindenki elköltözött.
Hideg lehet odakint. Érzem idebent.
Pici percek összeadódtak,
s lett egy nagy éjszakám;
zárt koporsóban temettük apám.
Anyámra míg hullt a göröngy,
hegedűk hangja utána köszönt.
Tittit elrabolta az Apa,
nekem nincs fiam,
fiamnak nem vagyok,
nem vagyok anya.

6.
Eget látok, behavazott mezőt,
szürke hegyet odafent.
A világűr pora üli meg.
Fekete gyöngyök szétszóródva az égen:
elmozdult ikonok fényes feketében:
varjak az ég különpáholyában.
Legyek az égbolt ablaküvegén.

7.
Az idők meredekét lakom.
Csúszom, visszazuhanok.
Ez itt a szakadék mértani közepe.

8.
Az ég falán erjed, folyik a nap vére,
lefelé, lefelé, a föld peremére.
Holnap majd zölden izzik a mező,
rézszínű, halk foltokkal
holnap majd felnő
itt a hegy…
Holnap az átok visszamegy
az óriási hegy
örvénylő barlangjába…
Holnap majd jelentek valami nagyon jót,
amit ma elképzelni nem tudok.

9.
Felkel a nap, lemegy a nap.
Nincs mit mondanom. Ha van,
hazudok.

Balla Zsófia - Bádog Krisztus

Emeric Mercier:
Hét Jézus-fej.

 

Bevezetés 

Hogy zöld vagyok,

nem kell szó szerint venni,

csak a fájdalom

penészként ütött ki rajtam.

A turistáknak azt mondom, 

hogy a szegek

csak csiklintják a talpam. 

Igaz, lemondó az arcom,

mert a fény, ha rossz vagyok,

leint még,

de hullni kezd az eső,

ha beleporlok a szélbe,

hogy egy kis vizet innék. 

Nyög alattam a gerenda,

egymást támogatják

a véres kavicsszemcsék.

Aki magasba ér, mondja el,

hogy nekem még

júdáspénzen utazik a szerencsém.

I

Ez nem én vagyok,

a vérem nem száradhat

pont rajtam,

belőlem csak fekete nyugalom

ömölhetett a földre,

tátott szájakba bújt,

hogy mit se halljak. 

II

Itt lenni,

ez már a magasság!

Lábam alá vörös tócsa terül.

E vérszemmel

bámulok a száraz partba,

tüskével

vért karcolok a Napra,

szeretném őt, 

csak hagyna már egyedül. 

III

Szépen lenézek

mosolytalan arccal,

fejem alázatos kalász.

Növekedtem sokáig,

hogy ilyen magasra jussak,

hogy kenyér legyek.

A testem barmok alatt lesz alom.

De belém száradt a szerelem.

Szememből pereg az unalom. 

IV

Már látom,

jaj, látom

hangtalanságom,

jaj, szörnyű ez a kiáltás,

mely puhán lebeg hajban,

szakállban,

csak kiáltani kéne

akarom!

Ó, Áruló, Te,

kőszínű dárdás,

mézszínű hárfás!

Kihörgöm,

kiszakítom:

elárultatnám magam

még egyszer! 

V

Mit néztek rám, ti,

kik vagytok a feszülés,

vagytok halántékomon a rozsda!

Ne sajnáltassátok magatok

bámész vigyorok,

fából készült térdekre rogyva,

mert ropog alattatok a földkéreg,

lángokban áll fejeteken a haj,

mindig itt vagytok:

ma, tegnap, tavaly,

de én soha semmit se kérek. 

VI

Süllyedek,

csak a fülem dereng még,

szakállamon felkúszik

a halál.

Kifordítja szemem,

s a számba ül,

hogy elsuttoghassa:

nem gondolta, hogy

itt talál. 

VII

Kiütköztem foltként

a világ testén,

nem tudható, hogy

csóknak vagy korbácsnak

vagyok-e nyoma,

de kihülök lassan,

s a világ

összeszorított számat

tüzes vassal

rajzolta fel magára. 

Yeats, William Butler - Egy régi dal visszhangja

Egy régi dal visszhangja

Találkoztunk a fák közt, a kertben, ő meg én.
Jött hófehér kis lábbal a kerten át felém.
Kért, hogy könnyen szeressem, mint rügy nő ág hegyén,
de ifjan és bolondul ezt nem hihettem én.

És álltunk a folyónál, hol végetért a rét.
Vállamra tette akkor kis hófehér kezét.
És kért, hogy könnyen éljek, miként a fű, ha ragyog:
de bolond ifjú voltam s most csupa könny vagyok.

Fordította - Vas István 

Down by the Salley Gardens / An old song re-sung

Down by the salley gardens my love and I did meet;
She passed the salley gardens with little snow-white feet.
She bid me take love easy, as the leaves grow on the tree;
But I, being young and foolish, with her would not agree.

In a field by the river my love and I did stand,
And on my leaning shoulder she laid her snow-white hand.
She bid me take life easy, as the grass grows on the weirs;
But I was young and foolish, and now am full of tears.

(1889)

Kamarás Klára - Leszünk-e?

Leszünk- e még, mint gyermekek fehérek
s őszinték, mint egy vízzel telt pohár ?
Most minden árnyék, végtelen mocsár,
határa nincs a földnek és az égnek.
Leszünk-e még, mint a gyermekek, fehérek? 

Ha majd a vágy emléke is csak emlék,
és csendben tovaszáll a szerelem,
mondd, néha mégis megfogod kezem?
Lesz szép szavad ... virág, mit vízbe tennék,
ha majd a vágy emléke is csak emlék ...?