Varga Virág - Túl

Mikor eljöttem tőled,
kifordultam a kapun,
mint szélütéses szájából
a pép; a nyárfák álom
által lekötve, s a téren
vak eső zuhogott.
Repedt hangszórózaj
a meteorológia,
hiába dadogott jó időt.

Álltam, házak szalmakazla
között levágott tarlók,
játszóterek, lyukas
nejlonzacskót hordott
a szél; figyelmem
szétszórva: leejtett pohár
után üvegtörmelék.

Ez csupán egyike
a lehetséges világoknak - mondják,
hol a szerelmi emlékeket
varjak csipkedik föl;
a betontömbökön túl
mediterrán ég villog,
ár dagasztotta tenger,
s nem raktározódik bennem
a gyűlölet, mint földtörténeti
korszak egymásra hányt rétegei.

Kép: Pinterest

Szilvási Pál – Mióta megjöttél

Jól vagyok. Tényleg.
Nem számítva persze a világállapotot.
Hogy mindannyiunkat elborít a nagy szürkület,
hogy gagyi diktátorok emelkednek fel,
és eladják az álmainkat a használtcikkpiacon,
hogy az emberek titkos széfekbe zárják a szívüket,
hogy ne okozzon véletlenül galibát az állásinterjún,
és aztán elfelejtik a számkombinációt.
Meg azt is, hogy hova írták föl.
De ezekre a dolgokra nem muszáj gondolni,
úgyhogy jól vagyok. Tényleg.
Elmúltak azok a hónapok, azok az évek,
amikor minden órában az járt a fejemben,
hogy elvesztem, és nincs hová mennem,
és aztán persze mégis mentem valahová,
de mindenütt lágy völgyeket kerestem kétségbeesve,
hogy ne maradjak örökre egyedül.
És versekkel béleltem ki az ágyamat,
és verssorokat sodortam magamnak,
amikor lépcsőkön mentem fölfelé,
vagy a liftben néztem magam,
hogy elszívjak majd egyet-egyet a hideg ellen.
És olyan otthonossá tettem a magányt,
hogy néha ma is hiányzik, és nem értem,
hogy lehetek jól.
Pedig jól vagyok. Tényleg.
Kopasz fejemen a hajnal,
talpamon az alkonyat.
Védve vagyok észak s dél felől.
Mióta megjöttél.

Hesse, Hermann

"Néhányan úgy vélik, az tesz minket erőssé, ha kapaszkodunk valamibe. Pedig néha az, ha elengedjük."

(Hermann Hesse)

Ladányi Mihály - Fátlan, köves tájat

Fátlan, köves tájat tettél ablakom elé, 
agyonlőtted fölötte a madarat,
aztán mint aki bevégezte dolgát
magamra hagytál.


Keserűségemben és nyomoromban
az emlék lehelletében kezdtem melegedni,
s az ég domboldalai megteltek
fényben tollászkodó szavakkal.

Milyen szótlan az ember, mikor boldog,
s milyen bőbeszédű benne a semmi -

Ladányi Mihály - Napló

Egyre ritkábban préselem át a szavakon keserűségem.
Késik halálom és késik halhatatlanságom.
Késnek a hősök, akik álmomban üzentek értem.

Minden késik, a vonatok, a kések,
késik a pohárban a méreg, a tornyokban az órák,
a madarak az égben, a tűzhely lángja késik. 

Utcák szerelvényeiben
emberek ülnek, házak vagonjaiba zárva.
Késik az idő mozdonya. A szemafórok nem jeleznek.
Egyhelyben nő fel magányunk, mint a nyárfa.

Szécsi Margit - Meghurkolódik

Csillagfolyók útjába
kabátok ujjába
csontok dombjára
dunnahuzat gombjára
feszül fonódik
meghurkolódik
bánat ó bánat
bekötsz te minket
pólyás bubának

Kép:Ho Fan 

Nadányi Zoltán - Szeretőm

A szeretőm átjött a patakon,
a cipőjét elcsente a patak.

Aztán az erdőn jött át, jött vakon
és a ruhája szerteszét szakadt.

Térdig homokban kellett jönni innét,
harisnyáját lehúzta a homok.

Forgószél jött és elvitte az ingét
és a kezéből a liliomot.

Így állt előttem, megmeztelenítve.
Szép síma bőrén átsütött a szíve.