Balla Zsófia - Spirál

 

A Dunán egy hajóból
fény orgonál zuhog
Csak mondogatod nékem
a kirelejzumot

Az eső szétnyílt érted
én paskolom a térded
fojtós villámot nyeltem
minden szóra ügyeltem

Mindig tárgy voltam fényes
márvány korall ezüsttál
Te megfürödtél bennem
magadtól messze toltál

Édes öcsém vagy bátyám
Te sem tudod még más sem
lapoztam pöndör kártyán
az arcmásod kerestem

Magad ha bekeríted
Félelmed kiteríted
Óvatosan szeretlek
Szívem mélyére vetlek

József Attila - Szelíd, búcsúzó asszony

Pusztába viszi csókjait magával
Bölcs, bús fakír lett asszonydervised,
Hullámzó violamezőket lábal,
De virágot nem ad már senkinek.

Akartam volna: Ragyogó árnyék légy,
Mely büszkén gyönge, víg nyomomba jár,
De már fölöttem barna lett a kék ég
És ragyogásod kísértetre vál.

De nyugodt vagyok, mint a végtelenség,
Vagy falevél a zúgó tengeren,
S az emberekhez mosolyogva mennék,
Hisz akkor se lesz senki sem velem.

A falak sírtak nagy szomorúságot,
Naptalan életemnek falai,
Nem én sírtam, mikor szivembe vágott,
Hogy búcsuzót kell immár mondani.

Könnyű legyen emlékem, mint az illat,
Mely egekig száll és legyen örök,
Amíg szivemből máglyarózsák nyilnak
S feláldozott szerelmem füstölög.


Kép Pinterest

Hervay Gizella - Védtelenül

Te tudod, hogy csak a sorsom embertelen,
mégis borzongva elhagysz.
Nézem a táguló homályt a szemeden.
Kegyetlen vagy, hiszen csak a sorsom embertelen.
Kegyetlen vagyok, hogy is kérhetem,
hogy osztozz szétzilált életemen!

Embertelen sorsába zártan
megmaradhat-e embernek az ember?
Feláldozzam a mosolyodat?
Üsselek pofon szerelemmel?

Akár a meztelen gondolat,
olyan védtelen a vágy.

Az ember úgy sóvárog a tisztaságra,
hogy bemocskolja magát.

S a jóság olyan láthatatlan,
mint a virágba felszivárgó halál.

Tenyerem fáj, ha egy fa kérgét megsimítom.
Fáj-e a fának a simogatás?
Fáj-e neked a simogatás?

Akár a meztelen gondolat,
olyan védtelen a vágy.
S a tisztaság olyan láthatatlan,
mint a virágba felszívódó halál.

Makay Ida - Változatok a csöndre

Csönd van bennem. A lemondás nyugalma.
Az elítélté, aki belefáradt
félelmeibe, kétségeibe.
Ilyen nyugodt, ha minden elveszett,
a végső számadás után a gazda,
bukott király a messze szigeten.
A húnyó napba bámul: máglyalángba.
Ott lobban el diadal, szerelem. 

Csönd van bennem. Piramis némasága.
Csönd van bennem, mint templomokban
a zengő roráté előtt.
Az oltárnál már gyertyák gyúlnak.
Kinn orgonálnak a fenyők
A kehelyben a Titok hallgat:
vére az örök Áldozatnak.
És földereng a mély hajó.
Mária szemén hajnal virrad.
És az égből, mely meg se pirkadt,
hűs csillagokkal hull a hó.

 

Weöres Sándor – Rongyszőnyeg 124.

Kőrisfa volt
első hűtlen szeretőm.
Táncot ropott
szélfútt szoknyában a dombtetőn
és engem is táncoltatott.

Tilos álom
volt első rossz barátom.

Messzi sejtelem
volt első adósom.
Semmit sem adott meg nekem.

Most ringat egy mohos csónak,
míg kártyát a teleholddal játszom.
Mit veszíthet? lég-ezüstöt.
Mit veszíthetek? elmúlt ifjúságom.

Varga Virág - Túl

Mikor eljöttem tőled,
kifordultam a kapun,
mint szélütéses szájából
a pép; a nyárfák álom
által lekötve, s a téren
vak eső zuhogott.
Repedt hangszórózaj
a meteorológia,
hiába dadogott jó időt.

Álltam, házak szalmakazla
között levágott tarlók,
játszóterek, lyukas
nejlonzacskót hordott
a szél; figyelmem
szétszórva: leejtett pohár
után üvegtörmelék.

Ez csupán egyike
a lehetséges világoknak - mondják,
hol a szerelmi emlékeket
varjak csipkedik föl;
a betontömbökön túl
mediterrán ég villog,
ár dagasztotta tenger,
s nem raktározódik bennem
a gyűlölet, mint földtörténeti
korszak egymásra hányt rétegei.

Kép: Pinterest

Szilvási Pál – Mióta megjöttél

Jól vagyok. Tényleg.
Nem számítva persze a világállapotot.
Hogy mindannyiunkat elborít a nagy szürkület,
hogy gagyi diktátorok emelkednek fel,
és eladják az álmainkat a használtcikkpiacon,
hogy az emberek titkos széfekbe zárják a szívüket,
hogy ne okozzon véletlenül galibát az állásinterjún,
és aztán elfelejtik a számkombinációt.
Meg azt is, hogy hova írták föl.
De ezekre a dolgokra nem muszáj gondolni,
úgyhogy jól vagyok. Tényleg.
Elmúltak azok a hónapok, azok az évek,
amikor minden órában az járt a fejemben,
hogy elvesztem, és nincs hová mennem,
és aztán persze mégis mentem valahová,
de mindenütt lágy völgyeket kerestem kétségbeesve,
hogy ne maradjak örökre egyedül.
És versekkel béleltem ki az ágyamat,
és verssorokat sodortam magamnak,
amikor lépcsőkön mentem fölfelé,
vagy a liftben néztem magam,
hogy elszívjak majd egyet-egyet a hideg ellen.
És olyan otthonossá tettem a magányt,
hogy néha ma is hiányzik, és nem értem,
hogy lehetek jól.
Pedig jól vagyok. Tényleg.
Kopasz fejemen a hajnal,
talpamon az alkonyat.
Védve vagyok észak s dél felől.
Mióta megjöttél.