Kakukk és pacsirtaszólaltató nap

 

Kakukk és pacsirtaszólaltató nap (április 14, Tibor nap) 

A pacsirta a kint és a fönt, a kakukk a bent és a lent erejét idézi meg.

"Ezen a napon országszerte gyerekek szaladtak ki a mezőre és az erdőszélre, hogy meghallgassák a „se nem kicsi, se nem nagy madár, aki éppen akkora, hogy az eget a földdel összekötheti”, a pacsirta első énekét, hogy lelkük égbe-repülve erősödjék; s az erdő madarától a kakukktól kérdezzék: „hány évig élek még”.
A pacsirta a kint és a fönt, a kakukk a bent és a lent erejét idézi meg.

Ha napján a rét már zöld, jó szénatermést jósol.” 

 

(Molnár V. József - Kalendárium)

 

 

Méhek

"Mondjam-e még, amidőn az arany nap a föld üregébe
Űzi a tél hidegét és nyár tüze lángol az égen:
Rengeteget-rétet beröpülnek a méhek azonnal,
S megszíván a virág bíbor kelyhét, a vizekre
Inni lelibbennek. Sosem értettem, mily örömtől
Fűtve, szülötteik így etetik, míg mesteri módon
Friss viasz-ágyakat és lépes mézet remekelnek." 

Publius Vergilius Maro - Georgica  részlet a 4.eklogából

⚘ ⚘ ⚘

Tavasz beköszöntével, a téli nyugvás után szárnyra kelnek ismét a méhek. A nagyböjt idejében kitakarítják a kaptárat, – ez a megtisztulás ideje-, majd felkészülnek az új ivadékok érkezésére. A méheket évezredek óta tisztelet övezi. Nemcsak mézükért, viaszukért, hanem szervezettségük és szorgalmuk okán is nagyra becsülték őket. Epheszoszban az anyaistennőt „Nagy Méh” néven tisztelték. Később a tavaszi istennők háziállata lett, s a keresztény kalendáriumban is tavaszjelképnek tekintik.

Milánói Szent Ambrust méhkaptárral ábrázolják, mivel legendája szerint már a bölcsőben méhraj szállott az ajkára annak előjeleként, hogy nagy szónok lesz belőle. Szónoki képességén kívül azért is kiérdemelte e jelvényt, mert tavasszal, 397 április 4-én „szenttült meg”. 

(Forrás: Jankovics Marcell. Jelkép kalendárium)

⚘ ⚘ ⚘ 

A méh az átalakításnak is a szimbóluma, ahogyan a virágport mézzé, folyékony arannyá képes változtatni. A méz az „istenek tápláléka”, a növényekben tárolt Nap esszenciája.
A piciny méhekhez hasonló hatalmas szorgalommal, kitartással és jövőbe vetett hittel az ember is képes fejlődni és átalakulni.
Figyeljük és kövessük a méheket! Április kirobbanó energiájával megadja mindehhez a lehetőséget! 

 

 

Szabó T. Anna - Február

 

Hallod, hogy pendül az ég? Jön a szél!
Zsendül a földben a nedv, fut a vér,
bizsereg a magban a lomb meg a fény –
túl vagyunk lassan a tél nehezén.

Olvad a hó, fenn fordul a nap,
kiböködi a hideg csillagokat,
döccen a vén Föld rossz kerekén –
túl vagyunk mégis a tél nehezén.

Jaj, milyen évszak! Hosszú, sötét.
Óvtuk az otthon csöpp melegét.
Biccen az új ág, zsenge remény:
túl vagyunk, úgy-e, a tél nehezén?

Jön, jön a szél, friss föld szaga száll,
létre gyötörte magát a halál,
nincs lehetetlen, van te meg én –
túl vagyunk, látod, a tél nehezén.

 

 

Garai Gábor - Mint kisgyerek

 

 

Mint kisgyerek egy nagy pohár tejet,
úgy iszom tápláló szerelmedet,
és szétterjedsz bennem, te hófehér:
te leszel már ereimben a vér,
s te az eszmélet, te a kábulat,
te a világot rendező tudat,
míg lassan végleg átalakulok
és élni már csak általad tudok:
járni csak úgy, ha te is lépsz velem,
szólni, ha te szólítasz nevemen,
látni, ha két szemed el nem bocsát,
s kibírni ezt az örvénylő csodát
csak úgy, ha a sodrását te csitítod,
te bizonyos cél, te tömény titok.

Stiller Kriszta - ennyire

ma fogalmam sincs, mitől vagyok részeg
egy utca mélyén állok megzavartan
mint fák fejében apró szélütések
pár vérrögöd a nyúltagyamba varrtam
kitépem onnan nem venném a véred
te se tégy sínre, szebb halál kell, másik
nem bírnám ki, ha szétszórna az élet
szétroncsolódva sok-sok állomásig
hogy isten szeret, vagy pedig csak így ver
tök mindegy már, a józan észnek annyi
állj a hídra egy hozzádkötött szívvel
és majd ha intek, kezdj belémzuhanni

 

Fotó: Gabriel Isak

Imre Flóra - Arcéled

 

az arcéled a félsötétben

lent az idő hullámai

szénrajzvonal mélyszürke égen

a tengert itt csak hallani

 

csak a szagát érzi az ember

emelkedik-süllyed a hold

fogyóban utolsó negyedben

ki tudja volt-e ami volt

 

csak a tenger hullámai

az idő örök partra néz

a kesernyés-sós szag ami

édesebb mint a füge méz

 

csak az emlék ujjammal néznem

az arcéled a félsötétben

Szécsi Margit - Elkezdeni

Elkezdeni, mindent elkezdeni
de csak elkezdeni
mint az isten a teremtést
s otthagyni a félbemaradt világot,
ellebegni elegánsan
s otthagyni a félbemaradt világot
robbanó láva-rózsákkal,
hullámzó, fel-felszakadó fennsíkokkal,
vonítva-szülő halmokkal, fájásokkal,
fájásokkal amiknek mértéket nem szab senki soha,
szörny-sikolyokkal, keletkező és
kipusztuló népfajok sikolyával,
eldobni a földet a megkezdett űrbe: röpüljön,
s lehessen rajta minden, s megtörténhessen minden,
minden megtörténhessen a földön,
ráhagyni a világot a világra,
hogy lógjanak rajta a féligkész lények,
az erdőtüzek üszkösült óriás fái,
a megkezdett tervek, a meg-nem-érett gondolatok,
a leromlott gótikus tornyok, a kormos vas-traverzek,
elkezdeni fenségesen, s odacsapni unottan
a mű végére a halált –
elkezdeni, mindent elkezdeni
mint az isten a földet, a ringyó az ölelést,
mert az csak pénzért, az csak pénzért,
pénzért vagy sikerért,
elkezdeni, mindent elkezdeni,
hitet, politikát, és deklamációt,
és proklamációt, hogy higyjen az ember
és bolonduljon az ember, mint még soha –
megfulladok a fényben, a plakátok
hangtalan üvöltésében –
istenek, kurvák után aki következel:
ó emberi szándék, leszel-e teljességre szorító!
s lesz-e még erőm befejezni magamat!
Csontkezemet is bíztató villámütés:
megkoronázod-e sorsomat, szerelem!