Hát itt vagyok, itt vagyok újra,
félmeztelen.
Jeges novemberi szél fújja,
szítja szívem.
Nem tudok mást, pusztulok, bomlok,
már szaga van
gondolataimnak, mit mondok
hajléktalan.
Beérném én már, kitaszítva,
akárkivel.
Bordáiba, meleg barlangba
búna szívem.
Jó volna, amíg tart a tél,
medvék, vadak
módján kitelelni az éj
szíve alatt.
Jó volna, amíg künn a föld
zúg, hánytorog,
hinni, a világ anyaöl.
S még nem vagyok.
Fotó: Dodek Veronika
módszeresen
pusztítom magam
nyikorgó prés közé hajtom
koponyám s a fájdalom
néha kijózanít
szempilláim mögött
kristálytiszta patakok
zubognak arcsima kavicsok
szólítgatnak
oldozzam fel magányuk
vékony hosszú ujjaim
között megszűröm
az embernélküli csendet
sikoltásaimra ébredek
visszadugom a fejem a présbe
szó és látomás nélkül
tűröm a fájdalmat a megaláztatást
36 évem talán 100
bogot kössön rá a
másokért való aggódás
nincs olyan hajsza
melyben ne én lennék
az üldöző s az üldözött
egymás sarkában tipródunk
félelmünk porondja
a nyitott végtelen tér
hol a madarak
fölfelé zuhannak
megannyi elvarázsolt bomba
a robbanásokra a válasz lehetetlen
visszadugom a fejem a prés közé
akármilyen holnapra készülve
mosolygok mint a keleti bölcsek
Kép- Van Gogh - Gyászoló öregember
"Éjjel, amíg aludtam, történt valami: vége a nyárnak. Felébredek,
hallgatom a szelet, nézem a sötétbarna lombot az ablak előtt, s nem
érzek semmiféle őszi bánatot. Örülök, hogy vége a nyárnak. Örülök, hogy
nem hozott semmit. Örülök, hogy nem tántorodtam meg a boldogtalanságba
vetett hitemben. Örülök, hogy nincsenek többé illúzióim a megoldásról.
Tessék, ősz, rajta! – gondolom. Rakd ki kellékeidet, ereszd le avas
zsinórpadlásodról avítt színfalaidat, hullass lombot, nyögesd szeleidet,
átkozz és temess!
Üdvözöllek, tél és pusztulás hírnöke.
Nem védekezem.
Beleegyezem. Várlak."
Kép: Andy Goldsworthy
"Tudni mindenkinek a születésnapját nem ugyanaz, mint átérezni a születés csodáját....
Ha nem tudsz beszélni, amikor a szád tele van félig megrágott étellel, miért gondolod, hogy képes vagy tisztán gondolkodni, amikor a fejed megemésztetlen információkkal van teletömve.
De hogyan ürítsük ki az elménket? Nem úgy, hogy túl sokat gondolkodunk. Nem tárolással és rendezgetéssel...Hanem úgy, hogy az elvégzendő feladataink végtelen listájáról kiválasztjuk a legfontosabb dolgot, majd - miután széttéptük a listát - elvégezzük...
Minden egyes alkalommal, amikor azon kapod magad, hogy a fejedben rendezgeted az életedet, hagyd abba, és nézd meg, hogy a legfényesebb fénypászma mire esik körülötted.
„A fényszennyezés ismert fogalom. A modern nagyvárosok lakóinak egy ideje már nincs tudomásuk a drágakőként ragyogó csillagvilág valóságáról. Sem az éjszaka misztériumáról, amely hol a nappali támasztékaink elvesztésével járó félelmet, hol a külvilág zavaros nyüzsgésétől való elszakadás meghittségét idézi fel az emberben. A fényszennyezés kétségbevonhatatlanul modern jelenség, és nemcsak okozója környezetünk – sokak számára elsőre nem eléggé veszélyesnek tűnő – átalakulásának, hanem szimbolikus kifejeződése is civilizációnk tudatállapotának…”
„Az az ember, aki képes felismerni a fényszennyezés súlyosságát, egy lépésre kerül attól, hogy utat törjön magának abba a szférába, ahol rálátása nyílhat a fizikai természeten túlmutató pusztulásra és hanyatlásra, vagyis a tudatszennyezés tényére. ”
A fehér ló
Élt egy idős szegény ember egy kis faluban. Volt egy szép fehér lova.
Olyan szép volt az a ló, hogy még a király is megirigyelte és nagy
vagyont ajánlott érte. De az öreg nem adta el.
Egy nap a ló megszökött. Az egész falu összejött és az emberek azt mondták: Milyen buta vagy te öreg ember, mit mondtunk neked?
Add el azt a lovat. Mi tudtuk, hogy ez fog történni, jobb lett volna
eladni. Micsoda szerencsétlenség! Az öreg azt mondta: lehet,hogy így
van, de az is lehet, hogy nem. Miért kell rögtön ítélkezni? Mondjátok
azt, ami van. A ló nincs az istállóban. Ez tény. A többi csak vélemény.
Hogy ez szerencse vagy szerencsétlenség nem tudom, mert nem tudom, hogy mi történik majd ezután.
Az emberek kinevették az öreget.
Két hét elmúlt és a ló visszatért. Nem lopták el, elkószált és 12
vad lovat hozott magával. Megint összejött a falu és az emberek azt
mondták: Milyen igazad volt öreg, mégis nagy szerencse volt, hogy a
lovad eltűnt. Az öreg azt mondta: lehet,hogy így van, de az is lehet,
hogy nem.
Miért kell rögtön ítélkezni? Mondjátok azt ami van. A ló visszatért.
Ez tény. Ha egyetlen egy szót olvastok el egy könyvben , hogyan
tudnátok az egész könyvet megítélni?
Az emberek értetlenül hallgattak.
Az öregnek volt egy fia. A fiú elkezdte betörni a vad lovakat. Egy
hét múlva leesett a lóról és eltörte a lábát. Megint összegyűltek az
emberek és véleményt mondtak. Micsoda szerencsétlenség! Kitörte a lábát a
fiad és most még neked sem tud segíteni. Az öreg azt mondta: lehet,
hogy így van, de az is lehet , hogy nem. Miért kell rögtön ítélkezni?
Mondjátok azt ami van. A fiam kitörte a lábát. Senki sem tudhatja, hogy
ez egy szerencse vagy szerencsétlenség.
Az emberek csodálkoztak az öreg kijelentésén.
Nemsokára háború tört ki. A fiúkat besorozták katonának, az öreg fia
pedig otthon maradt a törött lába miatt. Az emberek sírtak fiaikért és
eljöttek az öreghez és azt mondták: Milyen igazad volt öreg, mégis nagy
szerencse, hogy a fiad kitörte a lábát. Így legalább megmaradt az élete.
Lehet, hogy így van, de az is lehet , hogy nem. Nem hagyjátok abba az
ítélkezést? Isten tudja csupán, hogy ez szerencse vagy szerencsétlenség.
Ismeretlen szerző
