2020. június 26., péntek

Ladányi Mihály - Fátlan, köves tájat





Fátlan, köves tájat tettél ablakom elé, 
agyonlőtted fölötte a madarat,
aztán mint aki bevégezte dolgát
magamra hagytál.


Keserűségemben és nyomoromban
az emlék lehelletében kezdtem melegedni,
s az ég domboldalai megteltek
fényben tollászkodó szavakkal.

Milyen szótlan az ember, mikor boldog,
s milyen bőbeszédű benne a semmi -

Ladányi Mihály - Napló




Egyre ritkábban préselem át a szavakon keserűségem.
Késik halálom és késik halhatatlanságom.
Késnek a hősök, akik álmomban üzentek értem.


Minden késik, a vonatok, a kések,
késik a pohárban a méreg, a tornyokban az órák,
a madarak az égben, a tűzhely lángja késik. 


Utcák szerelvényeiben
emberek ülnek, házak vagonjaiba zárva.
Késik az idő mozdonya. A szemafórok nem jeleznek.
Egyhelyben nő fel magányunk, mint a nyárfa.

2020. június 16., kedd

Szécsi Margit - Meghurkolódik

 
 
Csillagfolyók útjába
kabátok ujjába
csontok dombjára
dunnahuzat gombjára
feszül fonódik
meghurkolódik
bánat ó bánat
bekötsz te minket
pólyás bubának
 
 
 
Kép:Ho Fan 

Nadányi Zoltán - Szeretőm




A szeretőm átjött a patakon,
a cipőjét elcsente a patak.


Aztán az erdőn jött át, jött vakon
és a ruhája szerteszét szakadt.


Térdig homokban kellett jönni innét,
harisnyáját lehúzta a homok.


Forgószél jött és elvitte az ingét
és a kezéből a liliomot.


Így állt előttem, megmeztelenítve.
Szép síma bőrén átsütött a szíve.


2020. június 6., szombat

Károlyi Amy - Ad notam József Attila



Lehajtja fény-fejét az éj,
lehajtja kőfejét a dal,
hullatja tollait a nyár,
befonja titkait a haj


Kibontja kebleit az ősz,
a test a mustoskádba fúl,
bezárja titkait az ágy,
az idő meghalni tanúl




kép

2020. június 1., hétfő

Simándi Ágnes – június





tudom reggel sírsz majd
szilánkokra tört életünk
takargatod – de ma még
őszinte a láz arcodon



nap süt itt délutáni szél
babrál a tájon és ott
nem hűsít a tudat



két ragyogó csillag közt
könnyeim törlöm
a holdról

Karinthy Gábor - Bánat






Mikor az eső megered éjjel s mint misztikus dobok,
zúg, egy verandán átoson egy bús leány és felzokog,
hanem kopott a szó is ott és furcsa búbánat kopog…


Mert rí a kert, a sok bokor és váltig ontja könnyeit,
Egy víz a lépcső s a küszöb! Sártenger özönlik el itt!
Így sír a lány, így sír a kert! Így sírnak ketten reggelig…