Hesse, Hermann

"Néhányan úgy vélik, az tesz minket erőssé, ha kapaszkodunk valamibe. Pedig néha az, ha elengedjük."

(Hermann Hesse)

Ladányi Mihály - Fátlan, köves tájat

Fátlan, köves tájat tettél ablakom elé, 
agyonlőtted fölötte a madarat,
aztán mint aki bevégezte dolgát
magamra hagytál.


Keserűségemben és nyomoromban
az emlék lehelletében kezdtem melegedni,
s az ég domboldalai megteltek
fényben tollászkodó szavakkal.

Milyen szótlan az ember, mikor boldog,
s milyen bőbeszédű benne a semmi -

Ladányi Mihály - Napló

Egyre ritkábban préselem át a szavakon keserűségem.
Késik halálom és késik halhatatlanságom.
Késnek a hősök, akik álmomban üzentek értem.

Minden késik, a vonatok, a kések,
késik a pohárban a méreg, a tornyokban az órák,
a madarak az égben, a tűzhely lángja késik. 

Utcák szerelvényeiben
emberek ülnek, házak vagonjaiba zárva.
Késik az idő mozdonya. A szemafórok nem jeleznek.
Egyhelyben nő fel magányunk, mint a nyárfa.

Szécsi Margit - Meghurkolódik

Csillagfolyók útjába
kabátok ujjába
csontok dombjára
dunnahuzat gombjára
feszül fonódik
meghurkolódik
bánat ó bánat
bekötsz te minket
pólyás bubának

Kép:Ho Fan 

Nadányi Zoltán - Szeretőm

A szeretőm átjött a patakon,
a cipőjét elcsente a patak.

Aztán az erdőn jött át, jött vakon
és a ruhája szerteszét szakadt.

Térdig homokban kellett jönni innét,
harisnyáját lehúzta a homok.

Forgószél jött és elvitte az ingét
és a kezéből a liliomot.

Így állt előttem, megmeztelenítve.
Szép síma bőrén átsütött a szíve.

Károlyi Amy - Ad notam József Attila

Lehajtja fény-fejét az éj,
lehajtja kőfejét a dal,
hullatja tollait a nyár,
befonja titkait a haj

Kibontja kebleit az ősz,
a test a mustoskádba fúl,
bezárja titkait az ágy,
az idő meghalni tanúl



kép

Simándi Ágnes – június

tudom reggel sírsz majd
szilánkokra tört életünk
takargatod – de ma még
őszinte a láz arcodon


nap süt itt délutáni szél
babrál a tájon és ott
nem hűsít a tudat


két ragyogó csillag közt
könnyeim törlöm
a holdról