játszol uram! tudom tudom
s naponta újrakezdem
elhasznált percek legmélyén
a csend ölében keress engem
néha megőrzött homokszemcse
néha még annyi sem vagyok
s a rozsda lassan belepi
a lelkemen a lakatot
egerek cincognak boldogan
köröttem és a rét alatt
egy vakondokleány hangosan
fúrja az alagutakat
reggel még egy csillag ragyog
és én hallom a légen át
szárnysuhogtató angyalok
örökre néma kardalát
itt vagyok uram fáradok
hagyod, hogy holnap újrakezdjem
ennek a nyelvnek a legmélyén
úgyis csak te hallhatsz engem
vidáman megvagyunk jól tudom
hisz véghetetlen a világ
s arcod barázdáiban pihennek
ünnepekkor a Moirák
aztán csak fonják csendesen
mindazt mi már eldöntetett
s mi is kapunk tán belőle
egy életnyi ígéretet
gyere simítsd végig szemem
talán majd úgy látni fogod
ahogy a rozsda tövig rágta
a lelkemen a lakatot
mikor fogod már levenni
mikor hagysz szabadon uram
hogy úgy múljak el ahogy születtem
csendesen szépen boldogan
ugye van olyan teremtmény
ki sosem volt kettesben veled
kit ősszel védtek simogattak
a rókavörös levelek
az éjjel egy rókalány bolyongott
a kerteken s a mezőkön át
fénylő bundájával csíkozva
keresztül-kasul az éjszakát
rám ismert s megszelídítettem
és szerettük egymást nagyon
egész addig míg nem látszott
a nyomuk az őszi havon
nekem tücsök-sorsú tél jött
ő elhagyott nem szenvedett
s minden fa lerázta lassan
magáról a leveleket
játszol Uram én jól tudom
és azt is – holnap újrakezdem
elhasznált percek legmélyén
a csönd ölén keress engem
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése