Majdnem teljes volt már a sötétség
Állt még meztelenül
A tükörben alig látszódtak testének körvonalai
csupán a szeméből sugárzott némi fény
éles lyukat ütve az átlátszónak tűnő anyagon
Lehajolt Fölvett néhány ruhadarabot
a kezében tartva őket odázva még
pár percig a lassú mozdulatok éjfél
előtti árulását amitől nem tudta kívánatosabb
lesz-e vagy egyszerűen csak puhább és
egy fokkal biztonságosabb lesz tőle a világ –
s hogy menni kell bár fogalma sincs hová
Lehajolt újra Egykor minden a földön hevert
A parkettán fényes csík húzódott hosszan bekúszva
az ágy alá jelezve kutakodni kell hogy bármit
is megtaláljon Mégis úgy érezte hiába hajol
hiába emelkedik mintha meddő játék volna csupán
a mozgás Hitte jó volna mozdulatlanul állni
sütkérezni még a szem lágy vizenyős fényében
mely nem tolakszik és kitart egészen
az utolsó leheletéig
Késleltetés Vágy egy cseppnyi magány után
Hirtelen elérzékenyült
Közben szemerkélni kezdett kint az eső
Az arca úgysem lehet nedves már sohasem
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése