Szöllősi Mátyás - Téma és varriációk (c-moll)

 

Majdnem teljes volt már a sötétség
Állt még meztelenül
A tükörben alig látszódtak testének körvonalai
csupán a szeméből sugárzott némi fény
éles lyukat ütve az átlátszónak tűnő anyagon
Lehajolt Fölvett néhány ruhadarabot
a kezében tartva őket odázva még
pár percig a lassú mozdulatok éjfél
előtti árulását amitől nem tudta kívánatosabb
lesz-e vagy egyszerűen csak puhább és
egy fokkal biztonságosabb lesz tőle a világ –
s hogy menni kell bár fogalma sincs hová
Lehajolt újra Egykor minden a földön hevert
A parkettán fényes csík húzódott hosszan bekúszva
az ágy alá jelezve kutakodni kell hogy bármit
is megtaláljon Mégis úgy érezte hiába hajol
hiába emelkedik mintha meddő játék volna csupán
a mozgás Hitte jó volna mozdulatlanul állni
sütkérezni még a szem lágy vizenyős fényében
mely nem tolakszik és kitart egészen
az utolsó leheletéig
Késleltetés Vágy egy cseppnyi magány után
Hirtelen elérzékenyült
Közben szemerkélni kezdett kint az eső
Az arca úgysem lehet nedves már sohasem

 

Kép

Oravecz Imre - Csendélet

 

 

Kint alkonyul,
a lemenő Nap az ablakon át visszaveszi az utolsó sárga sugarat,
lassú homály tölti meg a szobát,
és a benn ülő még sokáig látja a tárgyakat,

a sarokban félig bevetett ágy,
a polcokon porlepte könyvek,
az éjjeliszekrényen fényképek,
a fiókokban, dobozokban emlékek, relikviák,
itt ruhadarabok, óra, szemüveg,
amott telefon, imakönyv, naptár,
és egyéb használati eszközök célszerű közelségben

a kezek az ölben nyugszanak,
az egyik most felemelkedik,
kikeres egy fájdalmas visszeret,
megtapintja
és visszaszáll –

az ember magára marad az életével.

 

 

Fotó: Jose Mendes

Papp Ádám - Fáradt szemeimben

 

A parázs hiányzik,

ami lángra lobban.

Hűvösre jár a csend

a kisszobában.

A zene kiköltözött

a nappaliba,

de egy hang még leül

az ágy sarkára.

Fáradt szemeimben

könnyezik a pillanat.

Hiányzik a mosoly

az inaim alatt. 

 

Feladni kéne már

fáj a fejem, nem vagyok.

Megizzaszt egy darabka

a régi paplanon.

Lázas vagyok, s gyenge,

mint küszködő járókelő.

A szavak is elhagynak,

nincs is rá idő.

Várok egy új napot,

hátha jobb lesz a Világ.

Ma is így hittem ezt.

Megpróbáltam legalább.

.

Koós Attila - Novemberi csendjeink

 

 

 

 

Fázom. Tenyered selymét

horgolják kinn a téli esték,

s néha lehull egy-egy csepp

emlék - s a csend még csendesebb.

 

Játszom, hogy megtalállak,

hol csillagok húznak rőt fátylat

és vonszolnak vérző szemeket:

látlak...s a csend még csendesebb.

 

Fájjon...vagy inkább mégsem.

Nem fájhatok Neked én sem.

Mit tehetnél, csak csendben tedd

értem...s csendünk még csendesebb.

László Noémi - Engedj időznöm

 

 

vegyél magadhoz ahogyan a bort
a reggel hűvösét a kenyeret
a keretbe nem foglalható tájat
amint lehet

tegyél el apró dolgaid közé
engedj időznöm ott egy keveset
felejts el lassan észrevétlenül
amint lehet

felejts magadban ne törődj velem
viselj mint bőrödön fehér heget
hogy növekedjem majd a pórusokkal
amint lehet

vegyél magadhoz ahogyan a szó
még ismeretlen ízeit veszed
takarj be gondod rejtett vánkosába
amint lehet

Ladányi Mihály - Magány

Csattognak körmei szívemben, 

tűnődő arcomból kibámul,

éhes, gubancos, árva állat,

vére szétcsordul ereimben.

Szavaimra nem ismerek már,

nem ismer rá a szerelem sem,

nem danol és nem táncol többé,

meg-megriad, látszik, hogy szállna,

felhúzott térddel ül az ágyon

s aligha is gondol az ágyra

Jászberényi Sándor - Lefekvés közben

 

 

Lefekvés közben átgondolni újra.
Az ájulásban grammra súlyozom –
Amit lehet. Hogy mennyi volt a súlya.
Az is lehet, hogy át se gondolom.

Az alvás szürke nedvessége átmos,
S bár a biztosíték mindennap kiég,
már meg se hat, hogy úgy vagyok magányos,
mint egy kint felejtett, ázó kerti szék.

Csak megszokásból járnak át a dolgok:
Eszembe jut, hogy hűs eső esett.
A sarki bolt, előtte bodzabokrok –
majd annyi még, hogy venni kell tejet.

Aztán a csend, hol én is véget érek.
Az is lehet, hogy át se gondolom –
Itt minden este áznak kerti székek.
Eső ver kint. És bent a pulzusom.