„Minél több történetet ismerünk meg az olvasás által, annál több rálátásunk van az emberi életre és az emberi cselekvésmódokra, annál több választási lehetőségünk van a saját életünkre nézve, és persze annál több lehetőségünk arra, hogy beleérezzük magunkat más helyzetébe. Röviden: empatikusak vagyunk. Ennek az az első feltétele, hogy úgy éljük meg a történeteket, hogy azonosulni is tudjunk velük. Ehhez is időre van szükség.”
Verena Kast: A léleknek idő kell
„Vannak órák, mikor a dolgok levetik álarcaikat, mikor a szögletek letompulnak, s a sebek észrevétlenül begyógyulnak a csöndben.”
„Amikor szerelmesek vagyunk, igazán akkor értjük
meg, mit jelent rezonanciában lenni egy másik emberrel, együtt rezegni
vele. Mindent felfogunk a másikból, érdekes lesz számunkra, mindenre
választ találunk, nem csak abban, amit átélünk, hanem a kifejezésekben
is. Ez a boldogító érzés, hogy tetszünk egymásnak, a mély együtt rezgés
egy másik emberrel ugyanazokkal az érzelmekkel – legalábbis így éljük
meg – jelenti azt az állapotot, hogy szerelmesek vagyunk, és ez adja azt
az érzést, hogy egyek vagyunk a másikkal – és ez az "egynek lenni”
érzés az egész világra is kiterjed. Ilyenkor az egész világot át tudnánk
ölelni. Ez tulajdonképpen egy misztikus állapot. (…)
Ha két ember között, akik ráhangolódtak egymásra, tartós a
kapcsolat, akkor ebből az állandó együtt-rezonálásból egy kapcsolatén
jön létre."
"Hidd el, nincs mindig szükséged egy jól kidolgozott tervre.
Néha mindössze csupán ennyire lenne szükséged:
végy egy mély levegőt, bízz, higgy, majd engedd el (…), s figyeld, mi történik.
Olykor a nehéz dolgok is rendeződni kezdenek maguktól. Mikor már azt hinnéd, nincs tovább; állj meg, lélegezz, mosolyogj, emlékeztesd magad, hogy korábban is hitted már egy helyzetről, hogy menthetetlen, mégis sikerrel jártál – tégy így, s az élet hirtelen egy teljesen új utat tár fel előtted. Bízz!"
"…szeretem, amikor valami hosszan tart. Leginkább azt, ami tartós és
mégis változik, mint a tenger: mindig ugyanaz és mégis mindig más.
Ugyanazok a hullámok , ugyanaz a víz – de a fénnyel és az időjárással
együtt mindig más arcát mutatja, újra és újra egy más köntösben
láthatom. Szeretem a ritmusokat a zenében, az életben – akkor is, ha
mindig ugyanaz ismétlődik. Mindkettő fontos számomra, a változás is és
az állandóság is. Ám úgy tűnik, most pont a tartósság van veszélyben(…)
mindig minden egyre gyorsabb lesz(…)
A felgyorsulással együtt ott van az egyre nagyobb hatékonyság iránti igény mind külső, mind a belső világban(..)
Pszichésen is gyorsan meg kell birkóznunk a különféle zavarokkal.
Emellett úgy tűnik, fennáll a veszélye annak, hogy a kedélyességgel
együtt a lelkület is az élet peremére szorul.(…)
Folyamatosan újra meg kell keresnünk saját belső világunk szükségletei és a külvilág követelményei közötti egyensúlyt…
Részlet Verena Kast - A léleknek idő kell című könyvéből
Festmény: Monet-Tavirózsák
"Valahányszor érintkezésbe kerülünk a természettel, tiszták leszünk. A vadak nem piszkosak – csak mi vagyunk azok. A domesztikált állatok piszkosak, de a vadon élő állatok sohasem azok. Az olyan anyag, amely nem a maga helyén van, piszok. A túlságosan sok civilizáció által bepiszkolódott emberek sétálnak egyet az erdőben vagy fürdenek a tengerben. Racionalizálhatják ezt így vagy úgy, de a valóságban lerázzák bilincseiket, és megengedik a természetnek, hogy megérintse őket. Ez megtörténhet belülről is, kívülről is.
Ha az erdőben sétálunk és leheveredünk a fűbe, vagy fürdünk a tengerben, ez kívülről jön; ha lemerülünk a tudattalanba vagy álmok révén kerülünk magunkkal kontaktusba, belülről érint meg bennünket a természet, és ez ugyanaz: a dolgok ismét rendbe jönnek."
Részlet Carl Gustav Jung: Gondolatok a természetről című könyvéből
„A személyiség az élet során a nehezen értelmezhető, sőt
értelmezhetetlen csíraállapotból fejlődik ki, és csak a tetteink alapján
válik láthatóvá, hogy kik is vagyunk.
Olyanok vagyunk, mint a Nap, amely táplálja a földi életet, és
mindenféle szépet, ritkát és rosszat szül; olyanok vagyunk, mint az
anyák akik ismeretlen boldogságot és szenvedést hordoznak a méhükben.
Először nem tudjuk, hogy milyen jó vagy rossz tettek, milyen sors,
milyen jó vagy milyen rossz rejtőzik bennünk; és csak ősszel látszik
majd, hogy milyen volt a tavaszi vetés, és csak este látszik meg
valójában, ami reggel kezdődött.”
Részlet C.G. Jung: A személyiség fejlődés című könyvéből
