Dienes Eszter - Dalok Ladányi Mihálynak

 

Csillagom alszik

sötét egen,

holdam is késik,

sötétedem.

Károg a holló,

álom az élet,

leng, leng az árnyam,

pörgök a szélben.

Visznek reszkető

holdezüst utak,

idegen hold és

csillagok alatt.

Áldalak, várlak. Hol telelsz?

Ülök halálos csendbe’.

Kezemmel dúcolt homlokom

összeomlott az este.

Eltört rajtam a napsugár,

forró vérem mással üdvözült,

holtomiglan-holtodiglant

betartanom sohse sikerült. 

Keresztes Ágnes - Őszi feltámadás

  

Tavaszok jöttek-mentek,
a kegyelem vágya átitatott
és különböző körmenetekben
vártam az áhitatot.

Én készülődtem a feltámadásra,
de hiába igyekeztem:
úgy éreztem, túl sok a friss bizsergés
és a halál hihetetlen.

Most ősz van és már félnem kellene,
ha megmérem magam.
Sebeimről biztosan tudhatom,
melyik ért halálosan,

tudhatom, mennyi bennem az igaz,
mennyi a másolt –
amit eddig mondani igyekeztem,
csak dadogás volt.

Az annyiszor gyáván elhallgatott
két szó a legszebb,
a homlokomra is kiírhatom:
nagyon szeretlek.

Gyertyás, virágos, zászlós lobogás
elszállt a fejem fölött
– csak növény voltam, aki boldog kínban
teremni erőlködött,

madár, akit lázassá kényszerített
a szívverése –
mennyi minden történt körülöttem!
nem vettem észre.

Szememet többé nem köti be köd,
világra láttam,
eljött a tiszta beszéd ideje.
Hiszek a feltámadásban.

Rakovszky Zsuzsa- Elmegyek

Mert elapadt az életem
mindenemet a tűzre vetem
és elmegyek innét

Szétszálazni a bonyolultat
nincsen erőm már folytatni a múltat
álmomban fogaim mind tenyerembe hulltak
hát elmegyek innét

Mint a macska az egeret
lesem: szaporodnak az égi jelek
foltok a napban árvizek
mutatják: elmegyek innét

Mint a macska a madarat
lesem: minden jel egyfelé mutat
tudom hogy kő kövön majd nem marad  
hát elmegyek innét    

Minden szilárd egyensúly
minden erős szerelmem szívemen súly
kőfal mely harsonáktól meg nem indul
hogy elmehessek innét

De minden fölborult egyensúly
szikla mely barlangszáj elől kifordul
por száll a fényben, sarokvas csikordul
és én elmegyek innét

Por száll, homok pereg
Mindent, ami voltam, a tűzre vetek
míg végre egészen könnyű leszek
és elmegyek, elmegyek innét.

Balla Zsófia - Ahol a másik véget ér

 

Ahol valaki véget ér,
Odáig jut el a tenyér,
Köztük hajszálnyi fal, a mész,
melyet nem törhet át a kéz,

Az érintés át nem hatol,
lecsúszik a zárt bőrfalon;
hol lét a rég-megéltbe fagy,
kéz meg nem tart, magadra hagy;

Olyan leszel akár a párduc,
levelek közt rohanva átjutsz,
a bőrödön csak égnek a boldog
érintések, szavak, a foltok.

 

Fotó: Jeen Na

Balla Zsófia - Spirál

 

A Dunán egy hajóból
fény orgonál zuhog
Csak mondogatod nékem
a kirelejzumot

Az eső szétnyílt érted
én paskolom a térded
fojtós villámot nyeltem
minden szóra ügyeltem

Mindig tárgy voltam fényes
márvány korall ezüsttál
Te megfürödtél bennem
magadtól messze toltál

Édes öcsém vagy bátyám
Te sem tudod még más sem
lapoztam pöndör kártyán
az arcmásod kerestem

Magad ha bekeríted
Félelmed kiteríted
Óvatosan szeretlek
Szívem mélyére vetlek

József Attila - Szelíd, búcsúzó asszony

Pusztába viszi csókjait magával
Bölcs, bús fakír lett asszonydervised,
Hullámzó violamezőket lábal,
De virágot nem ad már senkinek.

Akartam volna: Ragyogó árnyék légy,
Mely büszkén gyönge, víg nyomomba jár,
De már fölöttem barna lett a kék ég
És ragyogásod kísértetre vál.

De nyugodt vagyok, mint a végtelenség,
Vagy falevél a zúgó tengeren,
S az emberekhez mosolyogva mennék,
Hisz akkor se lesz senki sem velem.

A falak sírtak nagy szomorúságot,
Naptalan életemnek falai,
Nem én sírtam, mikor szivembe vágott,
Hogy búcsuzót kell immár mondani.

Könnyű legyen emlékem, mint az illat,
Mely egekig száll és legyen örök,
Amíg szivemből máglyarózsák nyilnak
S feláldozott szerelmem füstölög.


Kép Pinterest

Hervay Gizella - Védtelenül

Te tudod, hogy csak a sorsom embertelen,
mégis borzongva elhagysz.
Nézem a táguló homályt a szemeden.
Kegyetlen vagy, hiszen csak a sorsom embertelen.
Kegyetlen vagyok, hogy is kérhetem,
hogy osztozz szétzilált életemen!

Embertelen sorsába zártan
megmaradhat-e embernek az ember?
Feláldozzam a mosolyodat?
Üsselek pofon szerelemmel?

Akár a meztelen gondolat,
olyan védtelen a vágy.

Az ember úgy sóvárog a tisztaságra,
hogy bemocskolja magát.

S a jóság olyan láthatatlan,
mint a virágba felszivárgó halál.

Tenyerem fáj, ha egy fa kérgét megsimítom.
Fáj-e a fának a simogatás?
Fáj-e neked a simogatás?

Akár a meztelen gondolat,
olyan védtelen a vágy.
S a tisztaság olyan láthatatlan,
mint a virágba felszívódó halál.