Kikelet

 

„NE CSODÁLKOZZ, HA MÁST NEM NÉZEK SOHASEM: NAPOMRA VETEM CSAK FOLYTON TEKINTETEM.”
ANGELUS SILESIUS

„A kikelet felfoghatatlan varázslat, amely alól senki nem vonhatja ki magát; a nagy ébredés ideje ez. (…). A rakoncátlan tavaszi szél messzire kergeti a téli sötétséget, s világosságot fúj szerteszét. A tetszhalott természet a napfény első csókjától feleszmél, sápadt arca halvány pírt kap, és bátortalanul ébredezik. Télen megfagyott és beszűkült erei kiengednek, meglassult vérkeringése felpezsdül, és minden mozgásba lendül. Áradnak a vizek, duzzadnak a rügyek, harsognak a színek. Az addig hűvös, szenvtelen levegőt illatok izgatják, a csöndet hangok tarkítják. A világ szíve meglágyul és felmelegszik, s a fagyott, merev föld is oldódni kezd, és ölében már új élet bizsereg.” 

Harmati Minka – A nap gyermekei (részlet) 

 

Kép: Virágszedő Flora istennő. Római falfreskó (1. század körül)

Empátia

 

 

 

„Minél több történetet ismerünk meg az olvasás által, annál több rálátásunk van az emberi életre és az emberi cselekvésmódokra, annál több választási lehetőségünk van a saját életünkre nézve, és persze annál több lehetőségünk arra, hogy beleérezzük magunkat más helyzetébe. Röviden: empatikusak vagyunk. Ennek az az első feltétele, hogy úgy éljük meg a történeteket, hogy azonosulni is tudjunk velük. Ehhez is időre van szükség.”

 

Verena Kast: A léleknek idő kell

Gyógyulás

 

 

 

„Vannak órák, mikor a dolgok levetik álarcaikat, mikor a szögletek letompulnak, s a sebek észrevétlenül begyógyulnak a csöndben.”

Kassák Lajos 

 

Fotó

Rezonancia

„Amikor szerelmesek vagyunk, igazán akkor értjük meg, mit jelent rezonanciában lenni egy másik emberrel, együtt rezegni vele. Mindent felfogunk a másikból, érdekes lesz számunkra, mindenre választ találunk, nem csak abban, amit átélünk, hanem a kifejezésekben is. Ez a boldogító érzés, hogy tetszünk egymásnak, a mély együtt rezgés egy másik emberrel ugyanazokkal az érzelmekkel – legalábbis így éljük meg – jelenti azt az állapotot, hogy szerelmesek vagyunk, és ez adja azt az érzést, hogy egyek vagyunk a másikkal – és ez az "egynek lenni” érzés az egész világra is kiterjed. Ilyenkor az egész világot át tudnánk ölelni. Ez tulajdonképpen egy misztikus állapot. (…)
Ha két ember között, akik ráhangolódtak egymásra, tartós a kapcsolat, akkor ebből az állandó együtt-rezonálásból egy kapcsolatén jön létre."

 Verena Kast: A léleknek idő kell

Bízz!

 

 

 

"Hidd el, nincs mindig szükséged egy jól kidolgozott tervre.
Néha mindössze csupán ennyire lenne szükséged:
végy egy mély levegőt, bízz, higgy, majd engedd el (…), s figyeld, mi történik.

Olykor a nehéz dolgok is rendeződni kezdenek maguktól. Mikor már azt hinnéd, nincs tovább; állj meg, lélegezz, mosolyogj, emlékeztesd magad, hogy korábban is hitted már egy helyzetről, hogy menthetetlen, mégis sikerrel jártál – tégy így, s az élet hirtelen egy teljesen új utat tár fel előtted. Bízz!" 

 

Forrás

Lassulás

"…szeretem, amikor valami hosszan tart. Leginkább azt, ami tartós és mégis változik, mint a tenger: mindig ugyanaz és mégis mindig más. Ugyanazok a hullámok , ugyanaz a víz – de a fénnyel és az időjárással együtt mindig más arcát mutatja, újra és újra egy más köntösben láthatom. Szeretem a ritmusokat a zenében, az életben – akkor is, ha mindig ugyanaz ismétlődik. Mindkettő fontos számomra, a változás is és az állandóság is. Ám úgy tűnik, most pont a tartósság van veszélyben(…) mindig minden egyre gyorsabb lesz(…)
A felgyorsulással együtt ott van az egyre nagyobb hatékonyság iránti igény mind külső, mind a belső világban(..)
Pszichésen is gyorsan meg kell birkóznunk a különféle zavarokkal. Emellett úgy tűnik, fennáll a veszélye annak, hogy a kedélyességgel együtt a lelkület is az élet peremére szorul.(…)
Folyamatosan újra meg kell keresnünk saját belső világunk szükségletei és a külvilág követelményei közötti egyensúlyt…

 

Részlet Verena Kast - A léleknek idő kell című könyvéből

Festmény: Monet-Tavirózsák
 

 

 

Tisztulás

 

"Valahányszor érintkezésbe kerülünk a természettel, tiszták leszünk. A vadak nem piszkosak – csak mi vagyunk azok. A domesztikált állatok piszkosak, de a vadon élő állatok sohasem azok. Az olyan anyag, amely nem a maga helyén van, piszok. A túlságosan sok civilizáció által bepiszkolódott emberek sétálnak egyet az erdőben vagy fürdenek a tengerben. Racionalizálhatják ezt így vagy úgy, de a valóságban lerázzák bilincseiket, és megengedik a természetnek, hogy megérintse őket. Ez megtörténhet belülről is, kívülről is.

Ha az erdőben sétálunk és leheveredünk a fűbe, vagy fürdünk a tengerben, ez kívülről jön; ha lemerülünk a tudattalanba vagy álmok révén kerülünk magunkkal kontaktusba, belülről érint meg bennünket a természet, és ez ugyanaz: a dolgok ismét rendbe jönnek."

Részlet Carl Gustav Jung: Gondolatok a természetről című könyvéből