Nagy Gáspár - Magamtól féltem

 

 

 

Magamtól féltem eleitől fogva
magamtól
és soha senki mástól
a magamba való szörnyű némulástól
mikor már nem beszélek
csak hallgatok
bámulok
és nézek magam elé
néha még hallgatom
mások fecsegését
s nincs szavam
egyetlen árva közbe-kérdés
nem kívánkozik számra
sem panasz
se sértés
mi egyetlen súlyos szóval
is elkövethető
de utána meg a szörnyű érzés…!
hogy lám gyönge voltál
s ez is szófecsérlés!
…………………
Uram – bár rendesen vakulgatok –
kegyelmedből talán marad belül
a látás
s kívül – ha így akarod –
a kegyetlen nézés

Kamarás Klára - Tovább ...

 

 

Mikor a tüzek mind kialszanak
s elnémulnak a lázadó szavak,
ne hidd, hogy végleg megadom magam,
megyek tovább, sötétben, hontalan.
Hihetnéd azt, hogy járni sem lehet
félőn tapodva minden új követ,
vakon tapintva kerítést, falat.
de csak tovább, amíg meg nem szakad
e koldus lét, e céltalan magány,
s át nem lépek a semmi kapuján.

 

Kép: Miles Johnston

Csorba Győző - December

 

Tél van, meztelen ág-bogak
kúszálják a kerek holdat; a rettegő
földön félve kisér rideg
árnyékom. Valahol bárcsak akadna meg!

Mért juttatja eszembe, hogy
senkim sincs, egyedül járom az életet,
mért juttatja eszembe, hogy
nincs jól így, valamit kellene tenni már.

Vígan tartja elém meleg
karját néhol a fény, átnyul az ablakon. –
Ó, én nem mehetek be: más
nyugszik székemen és más gyüri ágyamat.

Szél ingatja a fák fejét,
rebbenten riadoz, fut föl-alá az árny,
mint a bánat a szívemen:
rebbenten riadoz, s jaj, soha nem hagy el.

Fotó: Dodek Veronika 

Szabolcsi Erzsébet - Változatok a csendre

 

 

Valaki megszólalt, és a csend
apró szilánkokra hullott.
Most óvatosan lépkedünk,
Nehogy megsebezzenek
az éles szavak.
………….
Napfény, ne nézz rám,
szellő, ne simogass,
patak, ne dalolj nekem…
ma néma vagyok,
csendem keresem…
…………
Néma tisztaság.
Betűk helye papíron:
Fehéren fehér.
…………..
…s belém hasít a némaság.
Tört szív reccsen fagyos éjben.
Ki nem mondott szavak szállnak
örökké tétova égen.

Bella István - Hát itt vagyok, itt vagyok újra

 

Hát itt vagyok, itt vagyok újra,
félmeztelen.
Jeges novemberi szél fújja,
szítja szívem.

Nem tudok mást, pusztulok, bomlok,
már szaga van
gondolataimnak, mit mondok
hajléktalan.

Beérném én már, kitaszítva,
akárkivel.
Bordáiba, meleg barlangba
búna szívem.

Jó volna, amíg tart a tél,
medvék, vadak
módján kitelelni az éj
szíve alatt.

Jó volna, amíg künn a föld
zúg, hánytorog,
hinni, a világ anyaöl.
S még nem vagyok.

 

Fotó: Dodek Veronika

Balázsovics Mihály - A prés

 

módszeresen
pusztítom magam
nyikorgó prés közé hajtom
koponyám s a fájdalom
néha kijózanít
szempilláim mögött
kristálytiszta patakok
zubognak arcsima kavicsok
szólítgatnak
oldozzam fel magányuk
vékony hosszú ujjaim
között megszűröm
az embernélküli csendet
sikoltásaimra ébredek
visszadugom a fejem a présbe
szó és látomás nélkül
tűröm a fájdalmat a megaláztatást
36 évem talán 100
bogot kössön rá a
másokért való aggódás
nincs olyan hajsza
melyben ne én lennék
az üldöző s az üldözött
egymás sarkában tipródunk
félelmünk porondja
a nyitott végtelen tér
hol a madarak
fölfelé zuhannak
megannyi elvarázsolt bomba
a robbanásokra a válasz lehetetlen
visszadugom a fejem a prés közé
akármilyen holnapra készülve
mosolygok mint a keleti bölcsek

 

Kép- Van Gogh - Gyászoló öregember

Márai Sándor - Ősz

 

 

"Éjjel, amíg aludtam, történt valami: vége a nyárnak. Felébredek, hallgatom a szelet, nézem a sötétbarna lombot az ablak előtt, s nem érzek semmiféle őszi bánatot. Örülök, hogy vége a nyárnak. Örülök, hogy nem hozott semmit. Örülök, hogy nem tántorodtam meg a boldogtalanságba vetett hitemben. Örülök, hogy nincsenek többé illúzióim a megoldásról.
Tessék, ősz, rajta! – gondolom. Rakd ki kellékeidet, ereszd le avas zsinórpadlásodról avítt színfalaidat, hullass lombot, nyögesd szeleidet, átkozz és temess!
Üdvözöllek, tél és pusztulás hírnöke.
Nem védekezem.
Beleegyezem. Várlak."

 

Kép: Andy Goldsworthy

 

Túl sokat tudsz - Mark Nepo

 "Tudni mindenkinek a születésnapját nem ugyanaz, mint átérezni a születés csodáját....

Ha nem tudsz beszélni, amikor a szád tele van félig megrágott étellel, miért gondolod, hogy képes vagy tisztán gondolkodni, amikor a fejed megemésztetlen információkkal van teletömve. 

De hogyan ürítsük ki az elménket? Nem úgy, hogy túl sokat gondolkodunk. Nem tárolással és rendezgetéssel...Hanem úgy, hogy az elvégzendő feladataink végtelen listájáról kiválasztjuk a legfontosabb dolgot, majd - miután széttéptük a listát - elvégezzük...

Minden egyes alkalommal, amikor azon kapod magad, hogy a fejedben rendezgeted az életedet, hagyd abba, és nézd meg, hogy a legfényesebb fénypászma mire esik körülötted. 

Kép

Gödény Jonatán - A tudat fénye (részlet)

 

„A fényszennyezés ismert fogalom. A modern nagyvárosok lakóinak egy ideje már nincs tudomásuk a drágakőként ragyogó csillagvilág valóságáról. Sem az éjszaka misztériumáról, amely hol a nappali támasztékaink elvesztésével járó félelmet, hol a külvilág zavaros nyüzsgésétől való elszakadás meghittségét idézi fel az emberben. A fényszennyezés kétségbevonhatatlanul modern jelenség, és nemcsak okozója környezetünk – sokak számára elsőre nem eléggé veszélyesnek tűnő – átalakulásának, hanem szimbolikus kifejeződése is civilizációnk tudatállapotának…”

„Az az ember, aki képes felismerni a fényszennyezés súlyosságát, egy lépésre kerül attól, hogy utat törjön magának abba a szférába, ahol rálátása nyílhat a fizikai természeten túlmutató pusztulásra és hanyatlásra, vagyis a tudatszennyezés tényére. ”

Gödény Jonatán-A tudat fénye

 

 

A fehér ló - mese ismeretlen szerző tollából

 

 

 

A fehér ló

Élt egy idős szegény ember egy kis faluban. Volt egy szép fehér lova. Olyan szép volt az a ló, hogy még a király is megirigyelte és nagy vagyont ajánlott érte. De az öreg nem adta el.
Egy nap a ló megszökött. Az egész falu összejött és az emberek azt mondták: Milyen buta vagy te öreg ember, mit mondtunk neked?
Add el azt a lovat. Mi tudtuk, hogy ez fog történni, jobb lett volna eladni. Micsoda szerencsétlenség! Az öreg azt mondta: lehet,hogy így van, de az is lehet, hogy nem. Miért kell rögtön ítélkezni? Mondjátok azt, ami van. A ló nincs az istállóban. Ez tény. A többi csak vélemény.
Hogy ez szerencse vagy szerencsétlenség nem tudom, mert nem tudom, hogy mi történik majd ezután.
Az emberek kinevették az öreget.
Két hét elmúlt és a ló visszatért. Nem lopták el, elkószált és 12 vad lovat hozott magával. Megint összejött a falu és az emberek azt mondták: Milyen igazad volt öreg, mégis nagy szerencse volt, hogy a lovad eltűnt. Az öreg azt mondta: lehet,hogy így van, de az is lehet, hogy nem.
Miért kell rögtön ítélkezni? Mondjátok azt ami van. A ló visszatért. Ez tény. Ha egyetlen egy szót olvastok el egy könyvben , hogyan tudnátok az egész könyvet megítélni?
Az emberek értetlenül hallgattak.
Az öregnek volt egy fia. A fiú elkezdte betörni a vad lovakat. Egy hét múlva leesett a lóról és eltörte a lábát. Megint összegyűltek az emberek és véleményt mondtak. Micsoda szerencsétlenség! Kitörte a lábát a fiad és most még neked sem tud segíteni. Az öreg azt mondta: lehet, hogy így van, de az is lehet , hogy nem. Miért kell rögtön ítélkezni? Mondjátok azt ami van. A fiam kitörte a lábát. Senki sem tudhatja, hogy ez egy szerencse vagy szerencsétlenség.
Az emberek csodálkoztak az öreg kijelentésén.
Nemsokára háború tört ki. A fiúkat besorozták katonának, az öreg fia pedig otthon maradt a törött lába miatt. Az emberek sírtak fiaikért és eljöttek az öreghez és azt mondták: Milyen igazad volt öreg, mégis nagy szerencse, hogy a fiad kitörte a lábát. Így legalább megmaradt az élete. Lehet, hogy így van, de az is lehet , hogy nem. Nem hagyjátok abba az ítélkezést? Isten tudja csupán, hogy ez szerencse vagy szerencsétlenség.

Ismeretlen szerző

Benned aluszik a Nap

Nyárból az őszbe...

Augusztus- 

"A Nap túl a csúcson, az esztendőkörös delelő ponton, megérezvén, hogy égi pályáján lefelé kell már araszolnia, megérezvén a majdani halált, miképpen az ember, különösen a férfi nép,  amikor már túl van élete delén - tombolni kezd... Fényes, királyi korona ereje, fehér-arany tüze már - már a pusztulást hozza az általa teremtett, nevelt, növelt életre...A Nap tüze, lándzsa - haragja tövét szakítja a növények, füvek, virágok termékeny sokaságának..."

(Molnár V. József)

"A hónap archetípusa az Oroszlán, bolygója a Nap, domináló eleme a tűz. Az aktivitás, a szenvedélyesség, a hatalom szimbóluma. Az augusztusi tűznél a kreatív erők, az akarat és az önérvényesítés mellett megjelenik az indulat, a harag és a hatalmi megszállottság. A spirituális fejlődés során egyesíteni kell az ellenkező minőségeket, mivel csak az elmozdulás, a változás, a vele sokszor együtt járó fájdalomérzésen keresztül tudunk fejlődni."

(Antalfai Márta)

Augusztusban ott van az indulat, az indulás.

Szeptember-

"Az őszi kezdés jelentősége abban áll, hogy az ősz a legalkalmasabb évszak arra, hogy számba vegyük az év lelki terméseit, az élet gyümölcseit, az év ajándékát; mi az ami megérett vagy már túl érett bennünk; mi az, amit tovább szeretnénk vinni, s milyen már halott dolgokat cipelünk magunkkal.  Az őszi nagytakarítás, az el- és leválás átélése,  a búcsúzás, az elengedés teremthet csak bennünk "szabad teret", lehetőséget a belső fény,  új energiák, lehetőségek születésére, s majdan a tavaszi újjászületésre, új élmények befogadására."(Antalfai Márta)

A búzát már learatták, magtárban pihen a gabona. A magban benne alszik a Nap. Benned aluszik a Nap....

https://youtu.be/wIhfU8Woci4

Ótűzoltó -Újtűzgyújtő ünnepén

 

Holnap lesz a nyári napforduló napja. Eleink ilyenkor előző este a régi tüzeket a szertűzhöz vitték, ahol eloltották azt. …

„Pedig bizony itt van az ótűzoltó, újtűzgyújtó ünnep, s olyankor az ifjú leventékre erős hivatal vár.
Az éjszakai csillaghullást az egész vidék népe ébren alvó szemmel lesi kinn a mezőn, s reggel, mikor a Bálványosvár falain megfújják a horkázok a hosszú kürtöket, siet fel minden nép a körül levő helységekből, a pásztorkunyhókból Bálványos alá. Ott van egy sík csapinós hegyoldalban a tűzhalom, ahol apáink áldoztak, ők is oda sietnek. Minden asszony elhozza magával a tűzhelyén tegnapról megmaradt parazsat fazékban, a férfiak száraz rőzsekötegeket, a lányok kilencféle füvet és virágot. Otthon minden tüzet eloltottak, egy égő parázsnak nem szabad maradni a háznál, mert az veszedelmet hozna.
A várból az első hajnalhasadásra lejönnek a hatalmasak a tűzhalomhoz. A rabonbán fiaival, a táltos, a horkáz, a gyula, a billogos, a perestoldó, a garaboncok, a fegyveres vitézekkel. A tűzhalom két oldalán fehér lapos kövek vannak sorba rakva, azokon az öregek telepesznek le, keletről a férfiak, nyugatról az asszonyok.
Ott az asszonyok mind kiürítik a tűzhalomra a fazekaikban hozott parazsat, s azt a gyula, egy illatos füvekből készült pemetével tiszta forrásvizet fecskendezve a tűzre, mind eloltogatja. A tűzoltás alatt nem szabad beszélni. Így kell akkor tenni, mikor az eleven parázs hideg, holt szénné átválik. Mi lenne az emberből, ha isten nem adna több tüzet? Ezen jó elkomorodni! Sok öregasszonynak könny szökik a szemébe, mikor tűzhelye utolsó parazsát kioltani látja: azt az ismerős jó szellemet, aki mindennapi perlekedő társa volt. Mert a tuhudunok a tüzet a pestesben kialudni soha nem engedik. Aki a szomszédba megy kölcsön-kérni tüzet, boszorkányhírbe jut; acéllal, kovával tüzet gerjeszteni keresztyének szokása; a tűzimádónál ez az Isten megcsúfolása volna.
Mikor a tűzoltás áldozatának vége, akkor előhoznak egy nagy fakereket. Annak a küllői kilencféle fából készültek. Ennek a keréknek az agyán egy hosszú kőrisfa rudat tolnak keresztül; ezt kell két szűz legénynek addig dörzsölni a kerék agyán át, míg az meggyulladt tőle, így támad az új tűz.” 

/Jókai Mór - Bálványosvár /

Valami tart

"S mégis van az egészben valamilyen rejtélyes, megmagyarázhatatlan egyensúly. Néha már azt hiszed, kiborulsz,  olyan erővel röpít a magasba és ejt a mélybe - s ez a halálos lengés, mégis öntudatos, csodálatos törvények vigyáznak reád, egy mértani képlet rögzített ábrája vagy... Hinta. Valami tartja, fogja az egészet."

Márai Sándor Négy évszak- Hinta

Kép: Elena Kraft - Summer Swing

Választás

 

"- Most választanod kell: a lányt viszed vagy rózsáid magjait? – kérdezte Csonkabég a budai várfalon Gül Babát, aki erre elkomorult.
– Lányod maga a kifejlett rózsa, maga az illat. Itt van, és már tűnik is tova. A tünékenyt próbálom megragadni. Már éppen kezemben lenne, de máris elillan.
– És a rózsamagok? Odahagynád őket érte?
– A rózsamagok csupa lehetőség, csupa álom. Lopva-loptam őket száz országon, ezer életen át. Minden rózsa más, minden rózsa új reménység, hogy az illatot örökre megragadhatom, soha tovatűnőn, soha el nem illanón – szólt Gül Baba, és közben nagy robbanás rázta meg a Piros Almát.
– Nagytiszteletű Gül Baba én csak harcos vagyok, csak katona. Lányom az én egyetlen rózsám. Mit akarsz mondani válaszoddal? Mented a magot vagy mented a lányt?
– Nem menthetem a hervadást, csak menthetem a jövőt. Nem menthetem a múlandót, csak menthetem, ami örök. Bocsáss meg nekem, dicső harcos, nagy Csonkabég. -Csonkabég ekkor megölelte barátját, és eltűnt a harcban, ő pedig a kert felé futott. "

Részlet Weiner Sennyey Tibor - Gül baba  könyvéből - 7.rózsamag, 

Az anya

 

 

"Az anya korábban létezik, mint a fiú. Az asszonyság áll az élen, az erő férfiban való megtestesülése csak utána, másodsorban következik. A nő az adott, a férfi a leendő. Kezdettől fogva van a föld, az anyai alapanyag. Belőle ered aztán a látható, teremtett világ, s ebben mutatkozik meg a nemek kettéválása, csak ebben kerül a férfiteremtmény a napvilágra.
Nő és férfi tehát nem egyidejűleg jelenik meg, nem egyenrangú. A nő jár elől, a férfi követi; a nő a korábbi, a férfi, fiúi viszonyban áll vele; a nő az adott. A férfi csak belőle következő.
Egyszóval: a nő először anyaként áll előttünk, a férfi először fiúként. Az aranybarázdából vájják elő egy szép napon. A Föld anyai tulajdonsága talajból feltörő növényben lesz látható." 

(A filozófus-művészettörténész Bachofen ír így kutatásainak eredményéről Falvay Károly kötetében 22.oldal)

Kép: Chartres-i templom rózsaablaka

Június- utazás

 

"Már nem szeretek messzire utazni. Már csak bensőségesen szeretek utazni. ..
Most már csak lassan szeretek utazni, nagyon lassan. Nem fontos, hogy a vonat haladjon, az a fontos, hogy én haladjak. Ez sokkal nehezebb…

Goethe szerint a megérkezés sem fontos. Csak az utazás fontos, ez a lebegés, két állapot, az otthon és a végtelen, a meghitt és a veszélyes között. Júniusban mindig újra utazni kezdek, óvatosan és megfontoltan.
Ez a hónap, mikor a lakás útra kél, mint egy hajó, s lassan halad életünkkel a szelídebb melegebb égöv felé. Tegnap éjjel még esett, májusban, valahol , a mi külön Triesztünkben, de reggelre ébredve észrevesszük, hogy életünk új kikötőbe érkezett. Pitymallatkor partra szállunk, s szemdörzsölve észleljük, hogy idegen városban kötöttünk ki…"

 

Márai Sándor - Négy évszak,  Június

Bazsarózsa - június

 

A kertek megtelnek bazsarózsákkal, s egyszerre olyan súlyos és meleg lesz a világ, mintha megtelt volna egy érzés és felismerés súlyával ; dadogva beszél, mint mindenki, aki ittas egy érzéstől. Ez már nem a szerelem, nem is a nyelvelő és kacér tavasz; ez már az élet, súlyával, illatával, végzetével. 

 

Márai Sándor - Négy évszak, Bazsarózsák

Aranykor Eleven Háza

 

"Kezdettől azt az egy épületet szerettem volna megépíteni amely az emberiség kezdete előtt már állt a világban, a kezdetek világában, mint sugárzó, valóságos kép, az igazi Otthon, az Aranykor eleven Háza.
Néha egy-egy helyen talán megvalósult belőle valami, de tapasztalnom kellett, hogy az én életem valósága sajnos rész szerint való, s míg az ősi kép egyre erősebben izzik a szememben, egyre távolabb kerülök a középponttól.. magamra hagyatva a sötétség erőivel.
Az eleven ház megfogalmazásáért volt minden: a mozgásformák figyelése, a minimális környezet keresése, a népművészeti minták szerkezetelemzése.. és az asszonyok faggatása az életről." 

A kép Makovecz Imre „álomrajza” , az Imre álma című kiállítás anyagából 2016.08.03. Gyula

Egynek lenni

 

Egynek lenni az alkonyattal, a csenddel, a határtalan, lélegző, élő mindenséggel.

❀ ❀ ❀

„A kert végében álló nyárfák csúcsa lángolni kezdett a búcsúzó nap vörös ragyogásában, de a derekuk már szürke volt, és tövük a parti bokrok között a sötétségbe ért. Meleg volt még, de a patak felől hűvös levegő kúszott a föld felett a kertbe, és a vízpáráktól egyszerre felemelték fejüket a virágok, és még erősebben illatoztak. Gyula szinte harapta ezt a tiszta, nedves levegőt, és bágyadtan gondolt a holnapi napra, haza és minden haszontalanságra, de a gondolatokat hagyta elmenni, ahogy jöttek. Nem ültette le őket maga mellé, nem kérdezett tőlük semmit, nem foglalkozott velük. Valami nyugalmas révedezés volt ez, majdnem álom, ámbár nem volt álmos. Most nem nézett egy fára vagy bokorra vagy a méhesre, hanem magában érezte az egész kertet, az egész alkonyodó csendet, és ugyanakkor önmagát is benne érezte ebben az illatos magányban. Ha most levágnának egy fát, az neki is fájna, és ha valaki el akarná taposni azt a kis cinegét az úton, bizonyára megakadályozná. Tutajosunk egy lett az alkonyattal, a kerttel, a csenddel, az egész határtalan, lélegző, élő mindenséggel.”

 

 Részlet Fekete István Tüskevár című könyvéből

Fotó: Balla Erika

Ungvári László Zsolt - Meztelenül

Ahogy a citromsárga nyár
hajtincset lenget a szélben,
s az idő az arc fölött megáll,
úgy él ez a mese vétlen.

Kastélyt építek fellegekből,
hol lakhatunk, ha szoba nincs,
aprócska, lengő pipacsernyőn,
nézve, hogyan jut át a kincs

víz fodrán, lélekben, valakin.
Augusztus így száll el felettünk,
míg nő a láz és eltörpül a kín,
aranyládánk noha végleg eltűnt.

Mondd, hogyan becézzelek?
A szó galambként ellebeg.
Kellesz nekem hétköznapokon,
midőn fehér éjed ellopom,

hogy légy velem, ha félelem
kiáltoz bennem, mint a szél,
hogy tiszta ruhát végy nekem,
ha hallgatok s a húr beszél.

Várd ki a percet nélkülem.
Szótlan a vers, a gyorsütem, hogy
kimondjalak, ha part szakad,
s szétgurul számban a szavad.

Légy velem, ha arcul csap a csönd,
s magányom fekete függönyén
a rézcsőrű holló beköszönt.

Rövidül a nappal, s éjek küszöbén
meztelen várlak, idézlek én.

Értelmezés

 

"…a világ dolgai nem csak vannak, léteznek, hanem jelentenek is valamit, van értelmük, rezgést váltanak ki bennünk, amit néha elsőre nem igazán értünk…
Amikor jelképes értelemben látjuk az életet, akkor az érzelmi részvétel és az értelem a fontos. A világ ekkor nem csak úgy van, hanem kapcsolatba lépünk vele és jelentést adunk neki. Nem csak a külvilág létezik, hanem a belső világ is – és a kettő kölcsönhatásban áll egymással….

A jelképben a világ beszél hozzánk, minden alakjában, ami valaha volt…..

A hétköznapokban átélt jelentős tapasztalatokat is szemlélhetjük jelképes vonatkozásban. Sokszor önkéntelenül is ezt tesszük: ha félholdat látunk, vannak, akiknek Mathias Claudius Esti dala jut eszükbe róla: 

Látjátok ott a holdat? Felét bár árny takarja, mégis kerek és szép.

Ha jelképként értelmezzük a világot és azt, ami velünk történik, akkor rezonanciában vagyunk a világgal. Összekapcsolódunk azzal a kérdéssel, hogy mit látunk benne, de azokkal is, hogy mit jelentenek a tapasztalatok a saját életünkre nézve, vajon létfontosságúak-e, vajon általuk jobban megértjük-e magunkat vagy adnak-e biztonságot az életben?

 

Részlet: Verena Kast: A léleknek idő kell

Fotó

Vers

 

A lélek nyelve a versben

A versek a maguk tömör nyelvezetében újfajta módon kötik össze egymással a hétköznapi szavakat: befelé irányítják a pillantást, vágyakat képesek feltárni és eddig elnyomott érzelmeket elevenítenek meg. Ulla Hahn ezt írja:
„A szórakoztatóipar az embertől el, kifelé irányítja a tekintetet. Arra szolgál, hogy szétszórja az embert. A vers befelé fordítja a pillantást. Egy vershez egy egész, összeszedett emberre van szükség. Magába szállhat, szünetet tarthat.”
Juan Ramon Ramirez (Jiménez valószínűleg elírás történt) verssorai jól példázzák, hogyan alakul ki a rezonancia:

A mai bőség
a holnap virágzó ága.
A lelkem visszaadja a világot a világnak,
ahogyan azt a lelkem látja. 

 

Fotó: Olaf Bathke

Áldozócsütörtök

 

"Áldozó csütörtökön, s holdudvarában szinte hallható a növekedés: fecseg, locsog, cserfel a fa, a fű, a határ, a bogár, a madár az ember; nyüzsög, nyüstöl a mindenek vér-kedve, s a nagy akarás a küzdelmet, a verekedést is hozza. Ki ki akaratlanul is árnyékot ad a lustábban nyújtózkodónak, elnyomja-lopja életét .
A Fönt leköltözik, e verekedésében is kamaszos szűzi óhajtásba a Paradicsom valós a földi tereken: együtt van itt aki még zsenge alig-növény, azzal, aki már virágzó csupapompa, s némelyek érett gyümölcsüket kínálják már…"

 

Részlet: Molnár V. József: Kalendárium

Fotó: Harmath Beáta 

Madarak és fák - Május 10.

 

"S ha Te is egyszer-másszor szomorú leszel, s hasztalanul jársz-kelsz az emberek között, a szomorúságodon nem segít senki, és úgy érzed, mintha valami nagy-nagy súly ülne a lelkeden, és napról napra jobban belefáradsz, s talán már azt is hiszed, hogy nem bírod tovább: egy este szökj le titokban a tóhoz. (…)
Ha szomorúságoddal a tó partján megállsz: olyan kék lesz a víz, mint még sohase volt. A legcsöndesebb szellő indulását meghallhatod, akkora lesz a csend, s ameddig ér a nádas: minden nádszál csak neked muzsikál akkor. (…)
Hunyd be a szemed, ha látásod már nagyon gyönge lesz, akkor és egyszeribe látni fogod a madarak táncát bent a tocsogóban. És akkor, azon a csöndes estén maga a tó mesél neked tovább, folytatja ott, ahol én abbahagytam.
És akkor a csöndes estén,
Te elfelejted, egészen biztosan elfelejted, hogy szomorú voltál."

Részlet Wass Alberttől 

 

 

Belső figyelem

 

„…De mi van akkor, amikor csak egy apró kellemetlenséget érzékelünk legbelül? Túllépünk rajta vagy időt szánunk arra, hogy odafigyeljünk rá, érzékeljük az állapotunkat, hagyjuk szárnyalni a fantáziánkat vele kapcsolatban? Talán ez alkalommal kevésbé a félelem, inkább a szégyen okozza a gondot. Minél differenciáltabban tanuljuk meg felfogni, és érzésekké alakítani az érzelmeinket, az emócióinkat, annál jobban tudjuk kezelni saját magunkat és másokat is egy-egy szociális helyzetben. ”*

❇ ❇ ❇ ❇ ❇

„A betegség nem véletlen az úton, hanem maga az út, amelyben az ember a teljesség felé közelít. Mennél tudatosabban szemléljük ezt az utat, annál inkább betölti célját. ”**

fotó: Beckie Jane Brown

 

Részlet: *Verena Kast: A léleknek idő kell és

**Thorwald Dethlefsen – Rüdiger Dahlke: Út a teljességhez · 

Fotó: Beckie Jane Brown

 

Emberi kapcsolataink

 

„Ahhoz, hogy az ember ne váljék tömegemberré, egy lélek nélküli csordaállattá, amelyet már csak a pánik és mohóság vezet, tudatosan védekeznie kell a tömegpszichével szemben, mert különben elvész a lelke, amelyet az emberi kapcsolat éltet. Azaz emberi kapcsolataink a lelkünket éltető erő.” 

✿ ✿ ✿ 

„Mint az élet balzsama, olyan a jó barát” Sirák fia könyve 6:5-17

 

 
fotó:Dave Stamboulis

Május - Ígéret hava

 

Május elseje – Ígéret hava

A Mindenség szentséges nászának ősi ünnepe.

A májusi természet színeivel, illatával, hangjaival, gyors változásaival, mozgásával elkápráztatja az embert. Csábítása révén mindent elkövet, hogy a „misterium conjunctions”, vagyis a misztikus egyesülés létrejöhessen.
„A Szent Menyegzőben egy isten és egy istennő talál egymásra, és amikor egyesülnek a szerelemben, egyesül az Ég és a Föld is. Ennek az egyesülésnek a szimbóluma, hogy kizöldül a természet, új erőre kap az élet, kitavaszodik.” (Verena Kast) 

A két minőségből új születik.
A természetben ég és föld násza zajlik, a férfi és a női minőség egyaránt érvényesül. Az emberi lélekben a szerelem érzése kapcsolódik a májushoz. Az időszak tanítása:
egyesülés-szétválás egymásba öltése a fejlődés útja. 

Részlet: Antalfai Márta: Alkotás és kibontakozás

 

 

Virágot szedni

 

 “A virágot a lélek szedi. A virág az egyetlen kép a földön, amiben a lélek önmagára ismer. Gyökerem a sötétben van, s a fény felé növök………. Hogy a virág lénye mi, nem tudom és nem fogom megtudni talán soha. De amikor virágot szedek tudom, hogy virággá változom és ez olyan mintha lelkem felszívná testemet, anyagtalan illattá és szépséggé válnék…. Virágot szedni annyi mint virágozni, s ez annyi, mint átmenni egy kapun az ismeretlenbe.” 

Részlet: Hamvas Béla: Babérligetkönyv

Fotó

Kikelet

 

„NE CSODÁLKOZZ, HA MÁST NEM NÉZEK SOHASEM: NAPOMRA VETEM CSAK FOLYTON TEKINTETEM.”
ANGELUS SILESIUS

„A kikelet felfoghatatlan varázslat, amely alól senki nem vonhatja ki magát; a nagy ébredés ideje ez. (…). A rakoncátlan tavaszi szél messzire kergeti a téli sötétséget, s világosságot fúj szerteszét. A tetszhalott természet a napfény első csókjától feleszmél, sápadt arca halvány pírt kap, és bátortalanul ébredezik. Télen megfagyott és beszűkült erei kiengednek, meglassult vérkeringése felpezsdül, és minden mozgásba lendül. Áradnak a vizek, duzzadnak a rügyek, harsognak a színek. Az addig hűvös, szenvtelen levegőt illatok izgatják, a csöndet hangok tarkítják. A világ szíve meglágyul és felmelegszik, s a fagyott, merev föld is oldódni kezd, és ölében már új élet bizsereg.” 

Harmati Minka – A nap gyermekei (részlet) 

 

Kép: Virágszedő Flora istennő. Római falfreskó (1. század körül)

Empátia

 

 

 

„Minél több történetet ismerünk meg az olvasás által, annál több rálátásunk van az emberi életre és az emberi cselekvésmódokra, annál több választási lehetőségünk van a saját életünkre nézve, és persze annál több lehetőségünk arra, hogy beleérezzük magunkat más helyzetébe. Röviden: empatikusak vagyunk. Ennek az az első feltétele, hogy úgy éljük meg a történeteket, hogy azonosulni is tudjunk velük. Ehhez is időre van szükség.”

 

Verena Kast: A léleknek idő kell

Gyógyulás

 

 

 

„Vannak órák, mikor a dolgok levetik álarcaikat, mikor a szögletek letompulnak, s a sebek észrevétlenül begyógyulnak a csöndben.”

Kassák Lajos 

 

Fotó

Rezonancia

„Amikor szerelmesek vagyunk, igazán akkor értjük meg, mit jelent rezonanciában lenni egy másik emberrel, együtt rezegni vele. Mindent felfogunk a másikból, érdekes lesz számunkra, mindenre választ találunk, nem csak abban, amit átélünk, hanem a kifejezésekben is. Ez a boldogító érzés, hogy tetszünk egymásnak, a mély együtt rezgés egy másik emberrel ugyanazokkal az érzelmekkel – legalábbis így éljük meg – jelenti azt az állapotot, hogy szerelmesek vagyunk, és ez adja azt az érzést, hogy egyek vagyunk a másikkal – és ez az "egynek lenni” érzés az egész világra is kiterjed. Ilyenkor az egész világot át tudnánk ölelni. Ez tulajdonképpen egy misztikus állapot. (…)
Ha két ember között, akik ráhangolódtak egymásra, tartós a kapcsolat, akkor ebből az állandó együtt-rezonálásból egy kapcsolatén jön létre."

 Verena Kast: A léleknek idő kell

Bízz!

 

 

 

"Hidd el, nincs mindig szükséged egy jól kidolgozott tervre.
Néha mindössze csupán ennyire lenne szükséged:
végy egy mély levegőt, bízz, higgy, majd engedd el (…), s figyeld, mi történik.

Olykor a nehéz dolgok is rendeződni kezdenek maguktól. Mikor már azt hinnéd, nincs tovább; állj meg, lélegezz, mosolyogj, emlékeztesd magad, hogy korábban is hitted már egy helyzetről, hogy menthetetlen, mégis sikerrel jártál – tégy így, s az élet hirtelen egy teljesen új utat tár fel előtted. Bízz!" 

 

Forrás

Lassulás

"…szeretem, amikor valami hosszan tart. Leginkább azt, ami tartós és mégis változik, mint a tenger: mindig ugyanaz és mégis mindig más. Ugyanazok a hullámok , ugyanaz a víz – de a fénnyel és az időjárással együtt mindig más arcát mutatja, újra és újra egy más köntösben láthatom. Szeretem a ritmusokat a zenében, az életben – akkor is, ha mindig ugyanaz ismétlődik. Mindkettő fontos számomra, a változás is és az állandóság is. Ám úgy tűnik, most pont a tartósság van veszélyben(…) mindig minden egyre gyorsabb lesz(…)
A felgyorsulással együtt ott van az egyre nagyobb hatékonyság iránti igény mind külső, mind a belső világban(..)
Pszichésen is gyorsan meg kell birkóznunk a különféle zavarokkal. Emellett úgy tűnik, fennáll a veszélye annak, hogy a kedélyességgel együtt a lelkület is az élet peremére szorul.(…)
Folyamatosan újra meg kell keresnünk saját belső világunk szükségletei és a külvilág követelményei közötti egyensúlyt…

 

Részlet Verena Kast - A léleknek idő kell című könyvéből

Festmény: Monet-Tavirózsák
 

 

 

Tisztulás

 

"Valahányszor érintkezésbe kerülünk a természettel, tiszták leszünk. A vadak nem piszkosak – csak mi vagyunk azok. A domesztikált állatok piszkosak, de a vadon élő állatok sohasem azok. Az olyan anyag, amely nem a maga helyén van, piszok. A túlságosan sok civilizáció által bepiszkolódott emberek sétálnak egyet az erdőben vagy fürdenek a tengerben. Racionalizálhatják ezt így vagy úgy, de a valóságban lerázzák bilincseiket, és megengedik a természetnek, hogy megérintse őket. Ez megtörténhet belülről is, kívülről is.

Ha az erdőben sétálunk és leheveredünk a fűbe, vagy fürdünk a tengerben, ez kívülről jön; ha lemerülünk a tudattalanba vagy álmok révén kerülünk magunkkal kontaktusba, belülről érint meg bennünket a természet, és ez ugyanaz: a dolgok ismét rendbe jönnek."

Részlet Carl Gustav Jung: Gondolatok a természetről című könyvéből

Indulás - április

 

 

„A személyiség az élet során a nehezen értelmezhető, sőt értelmezhetetlen csíraállapotból fejlődik ki, és csak a tetteink alapján válik láthatóvá, hogy kik is vagyunk.
Olyanok vagyunk, mint a Nap, amely táplálja a földi életet, és mindenféle szépet, ritkát és rosszat szül; olyanok vagyunk, mint az anyák akik ismeretlen boldogságot és szenvedést hordoznak a méhükben.
Először nem tudjuk, hogy milyen jó vagy rossz tettek, milyen sors, milyen jó vagy milyen rossz rejtőzik bennünk; és csak ősszel látszik majd, hogy milyen volt a tavaszi vetés, és csak este látszik meg valójában, ami reggel kezdődött.”

Részlet C.G. Jung: A személyiség fejlődés című könyvéből

Kakukk és pacsirtaszólaltató nap

 

Kakukk és pacsirtaszólaltató nap (április 14, Tibor nap) 

A pacsirta a kint és a fönt, a kakukk a bent és a lent erejét idézi meg.

"Ezen a napon országszerte gyerekek szaladtak ki a mezőre és az erdőszélre, hogy meghallgassák a „se nem kicsi, se nem nagy madár, aki éppen akkora, hogy az eget a földdel összekötheti”, a pacsirta első énekét, hogy lelkük égbe-repülve erősödjék; s az erdő madarától a kakukktól kérdezzék: „hány évig élek még”.
A pacsirta a kint és a fönt, a kakukk a bent és a lent erejét idézi meg.

Ha napján a rét már zöld, jó szénatermést jósol.” 

 

(Molnár V. József - Kalendárium)

 

 

Méhek

"Mondjam-e még, amidőn az arany nap a föld üregébe
Űzi a tél hidegét és nyár tüze lángol az égen:
Rengeteget-rétet beröpülnek a méhek azonnal,
S megszíván a virág bíbor kelyhét, a vizekre
Inni lelibbennek. Sosem értettem, mily örömtől
Fűtve, szülötteik így etetik, míg mesteri módon
Friss viasz-ágyakat és lépes mézet remekelnek." 

Publius Vergilius Maro - Georgica  részlet a 4.eklogából

⚘ ⚘ ⚘

Tavasz beköszöntével, a téli nyugvás után szárnyra kelnek ismét a méhek. A nagyböjt idejében kitakarítják a kaptárat, – ez a megtisztulás ideje-, majd felkészülnek az új ivadékok érkezésére. A méheket évezredek óta tisztelet övezi. Nemcsak mézükért, viaszukért, hanem szervezettségük és szorgalmuk okán is nagyra becsülték őket. Epheszoszban az anyaistennőt „Nagy Méh” néven tisztelték. Később a tavaszi istennők háziállata lett, s a keresztény kalendáriumban is tavaszjelképnek tekintik.

Milánói Szent Ambrust méhkaptárral ábrázolják, mivel legendája szerint már a bölcsőben méhraj szállott az ajkára annak előjeleként, hogy nagy szónok lesz belőle. Szónoki képességén kívül azért is kiérdemelte e jelvényt, mert tavasszal, 397 április 4-én „szenttült meg”. 

(Forrás: Jankovics Marcell. Jelkép kalendárium)

⚘ ⚘ ⚘ 

A méh az átalakításnak is a szimbóluma, ahogyan a virágport mézzé, folyékony arannyá képes változtatni. A méz az „istenek tápláléka”, a növényekben tárolt Nap esszenciája.
A piciny méhekhez hasonló hatalmas szorgalommal, kitartással és jövőbe vetett hittel az ember is képes fejlődni és átalakulni.
Figyeljük és kövessük a méheket! Április kirobbanó energiájával megadja mindehhez a lehetőséget! 

 

 

Szabó T. Anna - Február

 

Hallod, hogy pendül az ég? Jön a szél!
Zsendül a földben a nedv, fut a vér,
bizsereg a magban a lomb meg a fény –
túl vagyunk lassan a tél nehezén.

Olvad a hó, fenn fordul a nap,
kiböködi a hideg csillagokat,
döccen a vén Föld rossz kerekén –
túl vagyunk mégis a tél nehezén.

Jaj, milyen évszak! Hosszú, sötét.
Óvtuk az otthon csöpp melegét.
Biccen az új ág, zsenge remény:
túl vagyunk, úgy-e, a tél nehezén?

Jön, jön a szél, friss föld szaga száll,
létre gyötörte magát a halál,
nincs lehetetlen, van te meg én –
túl vagyunk, látod, a tél nehezén.